„A fény születése” – Turi Endre

A kortárs magyar zománcművészet nagymesterének kiállítása 90. születésnapja alkalmából.

Töltse le a kiállítás katalógusát (PDF-ben)

Turi Endre a magyar és nemzetközi zománcművészet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású alkotója. Bár eredetileg festőművészként végzett (1959, Magyar Képzőművészeti Főiskola), Kecskemétre érkezve, a hatvanas évek végétől kezdve (a zománc- és kádgyár laboratóriumában kísérletezve a helyi vegyészmérnökök irányítása, együttműködése mellett), egyre inkább a zománcművészet vált fő műfajává. 1975 nyarán ő is ott van az első alkalommal megrendezett, s Kátai Mihály vezette kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep alkotói között. 1984-ben főszerep jutott neki a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely megalapításában, melynek igazgatójaként jelentős szerepe volt abban, hogy Kecskemét egyértelműen a hazai zománcművesség – és a nemzetközi egyik – központjává válhatott. A nyolcvanas évek elejére a szellemi alapokhoz (pl. Lükő Gábor néprajzkutató munkássága), ikonográfiához a formát és a technikát is megleli, pontosabban kifejleszti, megérleli azt a maga számára. A rekeszzománc borítású vörösréz körplasztika azóta szinte a művészi védjegyévé vált. Bár vannak előzményei, legalábbis bizonyos értelemben, lényegileg viszont egyedi eljárásról beszélhetünk, melyet maga az alkotó így írt le: „A pácolt rézlemezre alapzománc (fondant) kerül. Ezt megszárítjuk, majd a ráhelyezett rekeszekkel együtt égetjük. (Égetéskor a keletkező rézoxidok kellemetlenül hatnak a színező zománcokra, ezért el kell távolítani a réz-oxidot, majd olyan zománcot alkalmazunk, amelyik nagy rézoxid-elnyelő képességű!) A következő lépés a megtört üveganyag berakása a rekeszekbe, majd szárítás után beégetése. Többszöri ismétlés után a csiszolás és a fényezés következik.” (Turi Endre–Kiss Béla: Halkacsa etüd. Egy rekeszzománc borítású kerekplasztika születése. In: Zománc 1975–1985. Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep, Kecskemét. Szerk.: Pap Gábor. Kecskemét, 1985. p. 42.) Az e körben említhető nyolvanas évekbeli főművek közül időben a Páva (1982–1983) az első. Az alkotás az egyik példaadója annak a kecskeméti zománciskolának, amely szellemileg és formailag az archaikusból, a magyar és más népek kultúrájából táplálkozik. A Turi-féle technika és képalkotási módszer további jellegzetessége a plasztika egyben képfelületként is való kezelése, saját kifejezésével élve a „telifestése”, mely egyfajta kép a képben módszer, jelentésbeli továbbfejlesztés.

A 21. század beköszöntével a síkművészet felé fordult, s új technikai megoldásokkal kezdett kísérletezni a zománcművészeten belül. Eleinte egy pasztellre emlékeztető, az anyag hagyományos csillogásától mentes, matt zománccal, mellyel eladdig szokatlan színvilágot, művészileg egyedi módon változtatható – grafikai és festői hatásokkal is operáló – felületeket tudott létrehozni (pl. A fény születése I. és III., 2004; Boldogasszony, 2005; Vadhattyúk, 2005). Ennek leginkább demonstratív példája – az ezúttal a Cifrapalotában megtekinthető – bácsborsódi Jézus Szíve-kápolna keresztútjának 15 stációja (2005, a XII. helyett egy másik Golgotát bemutatva). Az ezt követő években (pl. A beteljesítő – Naum, az ohridi szent, 2010; „A hazug” és a hét főbűn, 2018; Szent Antal megkísértése, 2018) pedig egy a rézkarcokra is emlékeztető, egyes esetekben maratott, máskor vésett, majd arra transzparens zománcot felvivő, rajzosabb jellegű, de egyben plasztikus hatással operáló változatot dolgozott ki. E művek többségét már teljesen a fény uralja, formálja – éppen ezért nagyon fontos, hogy az alkotó által készített „fémgyűrődéseket” a szándékának megfelelő irányban érje a megvilágítás –, a színek pedig a műfajhoz képest szokatlanul, szinte teljesen a háttérbe húzódnak. Ikonográfiai téren az elmúlt időszakban is a népművészet, az ősi mitológia elkötelezettje, ezen belül pedig különösen a Boldogasszony téma foglalkoztatja. (Ennek keretében jelenik meg például nála a Napba öltözött asszony több változata is.)

Turi Endre a kilencedik x-ben járva is képes volt megújulni: az elmúlt időszakban elsősorban akvarellezett, méghozzá a megszokott méretekkel szemben óriási felületekre, ahogy az a kiállítás „folyosói” szakaszán látható (pl. Golgota II.; Ukrán húsvét, 2022).

ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, kiállítás kurátora