A magyar egészségügy napja

A magyar egészségügy napja

Semmelweis-nap alkalmából intézményünk Orvostörténeti Gyűjteményének alapítójára, Dr. Réthy Aladárra (1905–1985) emlékezünk.


Középiskoláit Szegeden, egyetemi tanulmányait Debrecenben végezte, majd a debreceni Közegészségtani Intézet tanársegédje lett (1936-1941). Ezzel egyidőben elvégezte a zenei konzervatóriumot is, és karmesteri képesítést nyert. Orvosként részt vett a II. Világháborúban. 1946 márciusában került Kecskemétre. Itt is a kórház laboratóriumi főorvosa lett, majd helyettes kórházigazgató. Emellett igazságügyi orvosszakértőként is dolgozott (1950-1973), magánrendelőt is működtetett. 


1948-ban a város zenei életének megindításaként megalapította a kórház dolgozóinak szalonzenekarát. A város támogatásával 1953-ban létrehozta az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének 50 tagú Szimfónikus Zenekarát, melynek élén országos hírű vendégművészek fellépésével jelentős sikereket értek el. 


Az orvostörténelem iránti érdeklődés már az 1960-as évek elején megmutatkozott, Bács-Kiskun megye területére koncentrálva végezte gyűjtőmunkáját. Munkásságának eredménye azonban így is kiemelkedő jelentőségű országos szakmúzeumi szempontból, hiszen – mivel a gyűjtők figyelmét ez a tárgyanyag elkerülte – a 20. század első felében használt orvosi műszereket az országban csak Kecskeméten őriznek. Az orvosi eszközökön kívül számos éremmel és szakkönyvvel gazdagította az Orvostörténeti Gyűjteményt, amely 1984-es múzeumi átvételéig a Megyei Kórház védnöksége alatt működött. A kecskeméti Patikamúzeum anyaga mellett ez a gyűjtemény képezte a kecskeméti Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Múzeum anyagának alapját.

 

Galéria