A magyar fotográfia napja - sztereonéző
1840. augusztus 29-én készült először Magyarországon nyilvános eseményen fénykép. A Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal felvételt készített a Dunáról és a királyi várról, mellyel bemutatta a dagerrotípia technikáját, vagyis miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon. Ennek emlékére tartják ezt a napot a magyar fotográfia napjának.
A Szórakaténusz Játékmúzeum gyűjteményéből ehhez kapcsolódva egy optikai játékot mutatunk be. Az 1900-as évek elejéről származó sztereonéző egy olyan optikai eszköz, amellyel két különálló, de kissé eltérő szögből készített kétdimenziós fotót jelenít meg külön a bal és a jobb szem számára. Az emberi agy e két képet egyetlen, mélységérzettel rendelkező háromdimenziós látvánnyá fűzi össze.
A lencsés sztereonéző feltalálása David Brewster nevéhez köthető (1849), aki nem sokkal később, a londoni világkiállításon (1851) óriási sikert aratva mutatta be találmányát. A készülék rövid időn belül igen nagy népszerűségre tett szert és széles körben elterjedt a nyugat-európai és észak-amerikai kereskedelemben. Magyarországra bécsi közvetítéssel érkezett a 19. század közepén.
A gyűjtemény sztereonézője papírból készült, a Calderoni és Társa cég gyártotta. Calderoni István a korabeli hirdetések szerint a sztereoszkópok és optikai eszközök legnagyobb forgalmazója volt az egész Osztrák-Magyar Monarchiában, pesti üzlete a Váci utcában volt. A sztereokép-nézegetés második virágkora az 1890-es és az 1910-es évek közti időszakra tehető. Ekkor indult meg – egy fotótechnikai újítás révén – a sztereoképek tömeggyártása az ezzel foglalkozó műtermekben. A képsorozatokat könyvhöz hasonlító dobozokba rendezve árulták, amelyek akár 50–100 darab fényképpárt is tartalmaztak.
A sztereonézőben látható kép Klösz György fotográfus felvétele, amelyre az „U. Verlag G. Klösz” jelölés utal. Képeit gyakran árulták vagy adták ki Calderoni üzletében. Klösz György Budapest fotózása mellett a korszak jelentős eseményeit is dokumentálta sztereofotóin. Több olyan, azóta elpusztult épületet már csak az ő felvételein láthatunk.
A sztereonézők a korabeli polgári családok kedvelt térhatású vizuális eszközei, a polgári vizuális kultúra szerves részei voltak.