A népzene közösségteremtő ereje a néprajzban - Dr. Kálmán Lajos népdalgyűjtő munkássága

„Legyen a zene mindenkié!”

(Kodály Zoltán)

A népdal, a népzene közösségi művészet. Sok ember együttes alkotása, nem egy emberé, hanem mindenkié. A népzene születésének helye a városi kultúrától némileg elszigetelt falusi közösség. Ebben a közösségben a népdalok és táncok az ember életének minden szakaszában, gyermekkortól a halálig jelen voltak, határozott célt szolgáltak. Megénekelték a falu életének jeles eseményeit, ünnepeit, egyéni történeteket, énekeltek munka közben, és ily módon viselték egy adott nemzet (azon belül is általában a paraszti lakosság) zenei stílusának sajátos bélyegét. A magyar népzene kimutatja a magyarság jellegzetes tulajdonságait, hangulatait, szokásait, szerves hozzátartozója a falusi élet minden fontosabb mozzanatának. Közösségteremtő ereje, a hagyományos kultúra átadás-átvételi folyamata a közösségi alkalmak ritkulásával megfakult, de a közművelődés keretei között újra felszínre tudott kerülni. 

„Aki a nép dalait ismeri és kedveli, leginkább szereti magát a népet is, múltjával s abból következő jelen törekvéseivel együtt.” – írja Dr. Kálmán Lajos Népdalgyűjtés Kecskeméten és környékén című tanulmányában. 

Főiskolai ének-zene tanár, népzenekutató, orgonista, zeneszerző, Kecskemét város díszpolgára, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola tanára, tanszékvezetője volt, aki tanítók és óvodapedagógusok százait oktatta, nevelte a zene, a népművészet, ezen belül népdalkincsünk szeretetére. Kálmán Lajos életműve átívelt a népdalgyűjtésen, népzenekutatáson, oktatáson és pedagógián, a népzene terjesztésén, a kórusvezetői és zeneszerzői tevékenységen, egyház zenei kutatáson, egyházi zeneszerzői és presbiteri tevékenységen. Közösségteremtő, közösségszervező munkássága a népzenei mozgalmon és az egyházi zenén belül sokrétű és példaértékű mindannyiunk számára. 

1921. szeptember 5-én született Szabadszálláson. A szülői ház a kultúra tiszteletét, a falusi közösség pedig a hagyományos népi szokások ismeretét adta számára. A Debreceni Református Kollégium diákjaként találkozott először Kodály Zoltánnal és a „mester” műveinek és személyiségének hatására talált rá élethivatására, a „népdal ügyének” szolgálatára. 1940 nyarán kezdte meg a gyűjtést a Kiskunságban. Kerékpárral járta a vidéket, ezért is nevezték „kerékpáros népdalgyűjtőnek” és összegyűjtötte Kecskemét környéke valamint a bugaci pásztorvilág több mint 1500 népdalát. 

Kezdeményezője, szorgalmazója, kitartó szervezője volt a valóban közösségteremtő Kecskeméti Népzenei Találkozóknak.

Így nyilatkozott egykor a Petőfi Népe hasábjain. „Tájhazám a Kiskunság, ami a maga folklór és népzene kincseivel nekem életfaműhely, vagy inkább kutatási szakműhely, ahol annyi dolgom van, hogy talán sohasem tudom befejezni. Kezdettől otthonomra leltem ebben az ember közvetlen városban. Számomra Kecskemét a türelem városa, és annyi örömet adtak a daloló muzsikáló emberek, hogy sohasem gondoltam elköltözésre.”

Kecskeméten élt 1999. november 7-én bekövetkezett haláláig. 

Szabó Kocsis Zsuzsanna