A szecesszió világnapja

A szecesszió világnapja

A Balatoni Farkas család sírkápolnája a Szentháromság temetőben

A szecesszió világnapját (Art Nouveau World Day), a Szecessziós Magazin 2013-as kezdeményezése óta, minden év június 10-én ünnepeljük, emlékezve többek közt az ezen a napon elhunyt Lechner Ödönre (1914) és a katalán Antoni Gaudíra (1926). A világnap keretében Kecskemét egyik kiemelkedő, ámde kevésbé ismert, szecessziós emlékét mutatjuk be.

Az izsáki származású Balatoni Farkas Ignác gyógyszerész (1856–1944), Kecskemét másodikként alapított patikájának ötödik tulajdonosa és felesége közvetlenül leányuk, Marcelka temetését követően elhatározta, hogy kápolnát emelnek „szerettük porai fölé”. A család kérelmét elfogadva az egyháztanács engedélyt adott arra, hogy a kápolnát a „Szentháromsághoz címzett temető” kiemelt helyén, az ún. „Kálvária tér” közepén építhessék fel. Az újdonságok iránt is fogékony művelt városi elit tagjaként a megrendelő a Cifrapalota építészét, Márkus Gézát kérte fel, aki már 1903 júliusában elkészítette az első terveket. A kápolnáról a Kecskeméti Médiacentrum és a Kecskeméti Múzeum által közösen szerkesztett helytörténeti magazinban, a Hírös Históriákban (12. szám, 12–23. oldal) írtunk részletesen, gazdag képanyag kíséretében, melyet innen lehet letölteni: https://hiros.hu/wp-content/uploads/2022/11/HH2020-01_sc.pdf


ifj. Gyergyádesz László művészettörténész