A Szecesszió Világnapja – június 10.
A 110 éve elhunyt Lechner Ödön kecskeméti munkássága
A szecesszió világnapját (Art Nouveau World Day), a Szecessziós Magazin 2013-as kezdeményezése óta, minden év június 10-én ünnepeljük, emlékezve többek közt az ezen a napon elhunyt katalán Antoni Gaudíra (1926), s a nála hét évvel idősebb Lechner Ödönre (1914).
Az 1907. április 30-i közgyűlésen több új utcanévről is döntöttek: „A »Lechner Ödön«-utca sehogy se tetszett. Nem magyar név. […] De Kada polgármester kiszólt: »Uraim, ugy mond, mindjárt a tárgyalások legkezdetén fölkérem önöket, sziveskedjenek lehetőleg mérsékelni a helyi nagyságok iránti elragadtatásukat, mert ha mindenki akar valamelyik atyjafiának egy-egy utcát szentelni, tele lesz a város a familiáris vonatkozásu utcanevekkel.« (Derültség.) De azért a Lechner név még se izlett. Idegen ize van. A főjegyző előbb a név néhai viselőjének bokros érdemeit emlegette, mikor azonban látta, hogy ez se használ, kirukkolt a nagy ágyuval: Hát, a ragyogóját, ha Petőfi megmaradt volna Petrovicsnak, szégyelnék az urak róla utcát keresztelni, amért hogy nem magyar hangzásu a neve?« Már hogy szégyelnék? — A Lechner Ödön nevét többé senki se dekonentálta. (W. J.: A hirös városból. Epizódok az utcakeresztelésről. In: Függetlenség, 1907. május 3.) Kecskeméten tehát Lechnerről már életében utcát neveztek el, stílusosan közvetlenül a Városháza mögött. A magyar századfordulós-szecessziós építészet stílusteremtő nagymestere ugyanis majd egész pályafutása alatt, mintegy négy évtizeden át kötődött a városhoz és annak jeles irányítóihoz, az utóbbiak közül is mindenekelőtt Kada Elekhez. Lechner kecskeméti tevékenységének első időszaka (1872–1887) még egyértelműen a historizmus jegyében zajlott. Az első Lechner által, s egyben Pártos (akkor még Punczmann) Gyulával közösen tervezett kecskeméti vonatkozású épület még Budapesten valósult meg. A lebontott régi „zöldfautcai kecskeméti ház” helyén (ma Veres Pálné u. 9.) 1873–1874 között építették fel az alföldi város részéről befektetésnek szánt háromemeletes neoreneszánsz bérházat. Homlokzatának – ikonográfiai tekintetben a Városháza felé mutató – különlegessége a magyar és egyben a kecskeméti történelem nagyjait (Árpád, Töhötöm, Lél, Örs, Ond, Szabolcs, Huba, Hunyadi János, Mátyást király, I. Rákóczy György, Koháry István, és a város nagy szülötte, Katona József) megjelenítő, összesen tizenkét egészalakos szobor. 1884-es keltezésűek az építészpáros „Gőz- és kádfürdő Kecskeméten” feliratú tervei. Sajnos az orientális, török fürdőkre emlékeztető formavilágú épület nem került kivitelezésre. Az építésziroda első Kecskeméten megvalósult alkotása, a Rudolf trónörökös nevét viselő lovassági laktanya felépítésére 1886–1887 között került sor. A komplexum (pl. tiszti és legénységi szállások; összesen 8 istálló az egészséges, gyanús és beteg lovak számára; torna- és vívóterem) leginkább reprezentatívnak mondható eleme a francia reneszánsz építészetet idéző historizáló stílusban fogant, kétemeletes törzsépület, homlokzatán az ajánlati felhívásban is megkívánt „laktanya-órával”. Pártos – elsősorban Lechner feleségének 1874 nyarán bekövetkezett halála után, illetve azt követő franciaországi tartózkodása idején (1875–1878) – önálló tervekkel, sőt megvalósult művekkel is képviseltette magát Kecskeméten, köztük a neoreneszánsz „Nagytakarék” (1874–1875), talán még Lechnerrel közös munkának tekinthető.
Lechner – immáron Pártos nélkül – a Városháza (1893–1897) átadása után is kapcsolatban maradt Kecskeméttel, elsősorban Kadával, akinek szívesen adott tanácsot építészeti kérdésekben, támogatva a tehetséges fiatalok, pályakezdők kecskeméti szerepvállalását. A polgármester annak ellenére is nyíltan kiállt Lechner mellett, hogy a magasabb politikai körökkel szorosan összefonódó építészek – köztük egykori berlini akadémiai évfolyamtársa, Hauszmann Alajos, a Műegyetem tanára, rektora – gyakorlatilag minden komolyabb (akár már elnyert!) pályázatból, megbízásból igyekeztek kizárni, eltávolítani. Lechner nem mondott le teljesen Kecskeméten a gyakorlati tevékenységről sem, mindazonáltal egyik későbbi terve sem került végül kivitelezésre. (Az egyetlen kivétel, az 1895-ben, a görögkeleti egyház megbízásából emelt bazársor lehetne, amennyiben nem Zaboretzky Ferenc volt a tervező.) Ezek közül a kevésbé ismertek közé tartozik a belügyminisztérium által meghirdetett pavilonrendszerű állami elmegyógyintézet („kecskeméti elmekórház”) pályázata, amelyen 1908-ban, Korb Flóris és Giergl Kálmán, illetve Bálint Zoltán és Jámbor Lajos mögött, Sebestyén Artúrral közös tervsorozatuk III. díjat kapott. Öt évvel később Lechner úgy nyilatkozott róla, hogy átdolgozva a korábbi tervet, mégis ő kapta meg a megbízatást, azonban a kivitelezés ezúttal is elmaradt. Bár ugyanez volt a sorsa a Rákóczi-szoborral kombinált víztoronynak (1910–1913) is, a magyar építészet történetében – még így tervsorozat formájában is – megkerülhetetlen, kiemelkedő jelentőségű, egyben önmagán túlmutató művészeti alkotás. Sokan a magyar századfordulós-szecessziós építőművészeti törekvések szimbolikus összefoglalását látják benne. Gerle János szerint ez annak is köszönhető, hogy egy víztorony hétköznapi funkciója mellett, maga az alkotó volt az, aki jelképes feladattal ruházta fel a művét, ami nem volt más, mint „Lechner stíluseszményének reprezentálása, azaz a nemzeti építészeti stílus létének hirdetése”. (Mellékelt képünkön az első változat Lechner, ceruzával történt alárajzolások nyomát is őrző, akvarellel festett látványterve.)
ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
