ÁLLATOK VILÁGNAPJA – október 4. Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye

Ahogyan az ember által teremtett második környezet, a társadalmi-kulturális és épített világ egyre nagyobb teret hódít, úgy szorítjuk ki az első környezet lakóit és idegenítjük el magunkat a valódi természettől. Napjainkban ez a filozófiai gondolkodás tovább bővül a harmadik környezet fogalmával, mely a digitális, online és virtuális tér összességére vonatkozik. Ha az ember nehezen is áll ellen a civilizáció kínálta technikai vívmányoknak és az általuk teremtett kényelemnek, az állatok világnapja alkalmat kínálhat arra, hogy felidézzük a természettel és az állatvilággal már-már elfeledettnek tűnő ősi kapcsolatunkat.

A Kecskeméti Katona József Múzeum idén 50 éves Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye számos állatábrázolással bizonyítja, hogy a természet körforgásában élő ember számára milyen elemi az állatokkal fenntartott eredetileg közvetlen kapcsolata. A naiv művészet forrása különösen a népi szobrászat tematikáját tekintve, legtöbbször a paraszti élet mindennapjaihoz és az állattartáshoz kötődik (pl. juhász, kanász, gulyás, csikós). Ezúttal mégis olyan művészek állatábrázolásait mutatjuk be, kiknek alkotásai túlmutatnak a naiv művészet határain, sajátos világuk, festői és szobrászi megnyilatkozásaik a mindenkori nagyművészethez kapcsolhatóak. Kísérletet tesznek „a világ totális áttekintésére, ahol őselemek léteznek, halak, madarak, állatok és emberek élnek” együtt harmóniában. (Bánszky Pál: A képzőművészet vadvirágai, 1997, 35. o.)

Nem hiába, hogy szegény
és rongyos vagyok:
kutyákat, macskákat,
nevelek, ápolgatok.
Romlott egység talán
ez az ősi család,
amelynek árnyékában
dolgozik kezem
és fárad a lábam;
szomorkodok is,
komisz lény az ember;
minden furcsát, az élet kulcsát
csavargatva nyomorít,
veszélyt megszokik.
De nemhiába vagyok
és leszek még tovább,
mert fényesnek látom
életemnek komolyan
szuszogó alkonyát.
(Balázs János: Füstölgés, 1973. március, részlet)