Divat vagy tudatosság? Az életmódváltás

Kiemelt / Cifrapalota

Divat vagy tudatosság? Az életmódváltás

Már a csapból is ez folyik: váltsunk életmódot! De mit is jelen ez? Új módit? Diétát? Mozgásformát? Lelassulást? Kiderül a Cifrapalota rendezvényén, ahol az érdeklődők kipróbálhatják a jógát, bepillantást nyernek a diéta történetébe és hasznos tippeket kaphatnak egy életmód tanácsadótól.
Programunk irányvonalat, ösztönzést, segítő kezet próbál adni azoknak, akik most próbálnak elindulni az egészséges életmód rögös útján, illetve megerősítést mindazoknak, akik már vakmerően belevágtak.

10 órakor Jóga a pávás teremben
A program résztvevői részesei lehetnek a lelassulásnak, az önmagunkra figyelésnek Veszprémi Ildikó jógaoktató iránymutatása mellett. Aki eddig még nem tette, most kipróbálhatja a jógát a gyakorlatban, de természetesen a mozgásforma szerelmeseit is tárt kapukkal várjuk!

A programra jógamatracot, törölközőt és kényelmes ruházatot a résztvevőnek kell biztosítania!

11 órakor Divatos diéták és szépségtrükkök a történelemben
Rendhagyó tárlatvezetést tartunk a képzőművészeti kiállítás festményei között. Sokunkban motoszkál a gondolat: mióta diétázik/fogyózik az ember? Milyen trükköket vetettek be elődeink a hőn áhított alakért, a szépségért?  Ki ne hallott volna Sisi legendás törekvéseiről, hogy sudár alakját megőrizze? Az előadás utat nyit a múltba, rávilágít milyen divatdiétáknak hódítottak múltbéli asszonyaink.

14 órakor Kontroll diéta 
Már a csapból is ez folyik: váltsunk életmódot! De mit is jelen ez? Új módit? Diétát? Mozgásformát? Lelassulást?
Kiderül Turú Balázs életmód tanácsadó előadásából, ahol az érdeklődők hasznos tanácsokat kaphatnak, miként indulhatnak el az egészséges életmód útján.

Jegyárak:    
A Jóga részvételi díja 1.500 Ft/fő. Anya-lánya kedvezmény: 1.000 Ft/fő A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni ide kattintva lehet.
A Divatos diéták és szépségtrükkök a történelemben előadás ingyenes
A Kontroll diéta Turú Balázs életmód tanácsadó előadása. Ingyenes program. A programra maximum 120 főt tudunk fogadni, helyfoglalás érkezési sorrendben!


Kedvezmény:    
Jóga Anya-lánya kedvezmény: 1.000 Ft/fő

Programidőpontok:    
 2025. okt 11. 10:00 - 17:00


Programidőpontok leírása    
10 h. Jóga
11 h. Divatos diéták és szépségtrükkök a történelemben 
14 h. Kontroll diéta. Turú Balázs életmód tanácsadó előadása. Ingyenes program. A programra maximum 120 főt tudunk fogadni, helyfoglalás érkezési sorrendben!


Regisztráció szükséges!    


Célközönség    
Mindenki, aki egészségesebben szeretne élni, életmódváltás előtt áll.


Felelős személy    
Név: Merinu Éva    
Cím: 6000 Kecskemét Bethlen krt. 1.    
Telefon: 06202575019    
E-mail: cifrapalota.muzped@gmail.com    

 

Galéria