Falus Elek a Kecskeméti Művésztelepen / Elek Falus at the Artists’ Colony of Kecskemét

Írta: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész

Iványi Grünwald Béla festőművész 1909. július 17-én keltezett művésztelepi programjának egyik fontos tétele volt, hogy Kecskemét nem csupán egy újabb „piktorkolónia” kívánt lenni, hanem Gödöllőhöz hasonlóan az iparművészetnek is helyet kívánt adni: „A […] dekoratív művészeteket művelő rész. Ennek vezetője Falus Elek lenne, ki több éven át külföldön élt, s tapasztalatait most itthon akarja értékesíteni. Ez a rész 3 szakot ölelne fel: a művész textilt; különösen szőnyeg, gobelin s díszgyapjú szövés, a keramikát s grafikai műhelyt, melyben esetleg a művészi könyvkötés is benne foglaltatnék.” A programban vázolt tervekből, melyet a telep másik alapítója, vezetője, Falus Elek 1909 októberében kibővített, részletezett, végül csak a „művész textil” valósult meg, pontosabban a „szőnyeg- és gyapjúszövés-műhely”: „A produkálandó tárgyak közül a fő súly arra esik, hogy művészi becsű bútorbevonást készítsünk, honi gyapjúból saját terveink alapján. Ez eddig itthon lehetetlen volt, mert bármilyen művészi és drága, vagy magyaros bútort készítettek: művészi magyaros szövés nem volt rája. Készítenénk még csupán művészi terv alapján gobelineket, kurta csomózott terítőt oltárra és finomabb lakásba, szumák szövésű szőnyeget. Mindehhez a fonalat otthon fonatjuk s otthon festjük. Ebben a tekintetben elsők leszünk az egész kontinensen.”

A kecskeméti közgyűlés – Sándor István főjegyző kezdeményezésére – már Iványiék fellépése előtt, attól függetlenül, 1909 tavaszán elhatározta a Kecskemét T. H. Város Szőnyegszövő Intézet létrehozatalát. A város házi vállalkozása 1909. október 16-án nyílt meg a Mezei utca 8. számú Jausz-féle házban. „Az intézetnek növendéke lehet minden tisztességes leány, ha életének 12-ik életévét betöltötte és a beíratási, valamint a tandíjat kifizette, illetve ennek kifizetésére magát kötelezte. Az intézet a szőnyegek különböző fajtái szerint három tanfolyamot tart. Jelentkezni lehet egész napos tanfolyamra, délelőtti vagy délutáni tanfolyamra. Az egész napos tanfolyam 3 hónapig, a délelőtti 5 hónapig, a délutáni 6 hónapig tart. A felvételi díj mindenik tanfolyamon 5 korona, mely a beíratás alkalmával azonnal kifizetendő. A tandíj a tanfolyam egész idejére az első csoportban (legfinomabb szőnyegszövés) 30 korona, a második csoportban 25, a harmadikban 20 korona.” (Iparunk fejlődése. Megnyílt a szőnyegszövő iskola! In: Kecskemét, 1909. október 17.)

„A város az iskola élére Medveczky Ilonkát helyezte, mint aki több hazai és külföldi szaktanfolyamot végzett s a szőnyegszövésben tanárnői oklevelet nyert.” (A szőnyegszövő. Falus doppingol. In: Magyar Alföld, 1912. szeptember 8.) Valószínűleg már a kezdetektől Falus Elek (Orosháza, 1884 – Budapest, 1950) tervei szerint készültek a szőnyegek, de művészeti vezetőként hivatalosan csupán 1910 júliusában vette át az irányítást. Falus terveit Fischer Ármin rajzolta át kockás papírra a kivitelezést végző kecskeméti polgárleányok (pl. Árva Tóth Ilonka, Baracsi Erzsébet és Sári, Berta Mária, Bognár Etelka, Foglár Mária, Földi Mária, Hajagos Antónia, Horváth Mária, Kiss Margit, Kovács Erzsébet, Kozma Róza, Paksi Mária, Schira Irén, Szabó Erzsébet, Szabó Margit, Szilágyi Ilonka, Tóth Teréz, Végh Ilona) számára. Kiss Margit visszaemlékezése szerint több különböző méretű szövőszéken is dolgozhattak, így volt egy 6 és egy 4 méteres, de a legtöbb kétméteres volt. Ez utóbbin „készültek a 180-as faliszőnyegek”. A Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltárában (Kecskemét) őrzött ún. Készárú főkönyvben olvasható adatok szerint a szőnyegszövő rövid működési ideje alatt összesen 129 szőnyeget (elsősorban kézi csomózású perzsaszőnyegek), 157 párnát (többségében itt is perzsa) és 94 terítőt (leginkább torontáli és szumák szövés, ill. „vászonkötéses”, „görög csomózású”). Az eredeti tervekhez képest a szükséges alapanyagok többségét (perzsa, szudan, szmirna, kula fonál) a helybeli kereskedők helyett végül Temesvárról kellett beszerezni.

Lengyel Géza, a közgazdasági kérdésekre is fogékony műkritikus, így írt a Nyugat hasábjain (1911/8. pp. 806–807.) az intézet termékeinek bemutatkozásáról: „A Művészház most záródó Rippl-Rónai kiállításán egy új magyar művészeti produktumot mutattak be: a kecskeméti szőnyeget. A bemutatkozás sikerült, a kecskeméti szőnyeg a legelső, amellyel a múlt évben alakult és most hajlékait építő művésztelep a nyilvánosságra lép, szinte az első napon népszerű lett, ami rendkívül fontos a tömegek szükségletét kielégíteni hivatott cikknél. […] E szőnyegek kigondolója Falus Elek. Iparművésznek ismerik, de helyesebb talán anyagművésznek nevezni. Kevés ember foglalkozik fegyelmezettebb gondossággal a különféle technikák titkaival és kevés tud új matériák szellemébe gyorsabban beléhatolni. E mellett ötletekben kifogyhatatlan dekorátor, aki a maga virágait szinte érezhető kedvvel a végtelenségig tudja variálni. A kecskeméti szőnyegek formabeli megoldásának legfőbb előnye, hogy nem vérszegények, nem sápadtan finomkodók, hanem erőteljesek, gazdagok, jól egyensúlyozott ellentétekkel telik. Anélkül, hogy céltalan – mert kivihetetlen – utánzást kísérelnének meg, egyes példányaik a legszebb keleti szőnyegek színpompáját érik el. Kitűnően feküsznek a földön és egy kis tapintás meggyőz róla, milyen pompás anyagból, milyen becsületes munkával szövöttek.”

Sajnos a szőnyegszövő műhely már 1912. szeptember 30-án bezárt, elsősorban a kereskedelmi sikerek elmaradása miatt. Az intézet termékei ugyanis a technikai és művészi igényességből – a Magyar Alföldben e téren negatív éllel emlegetve Falus közönségnek nem kellő „elvont és különös” terveit – következően túl magas árszintet képviseltek, megakadályozva egy megfelelően széles megrendelői kör kialakulását. A kecskeméti termékek vásárlói ennek megfelelően szinte csak művészeti, értelmiségi elit képviselői közül kerültek ki (pl. Kacsóh Pongrác főreáliskolai igazgató és zeneszerző; Kada Elek polgármester; Lázár Béla művészeti író, az Ernst Múzeum igazgatója; Majovszky Pál műgyűjtő, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium művészeti ügyosztályának tanácsosa, majd vezetője; Málnai Béla, Szivessy Tibor és Vágó László építészek).

A kudarcért többen is magát Falust hibáztatták (pedig „évi 3000 korona összeget kap a szőnyegszövő vezetéséért”), aki az egyes – s néha bizony indulatos – források szerint meglehetősen megbízhatatlan volt. Közeli barátja, Herman Lipót szerint is „túlvállalta” magát, s így túl gyakran volt távol (állítólag másfél évig nem rajzolt mintákat, illetve 10 hónapon át feléje se nézett a szőnyegszövőnek), holott villa is épült a számára a Kecskeméti Művésztelepen. Mindenesetre az univerzális tehetségként szamon tartott – Münchenben, Berlinben és Londonban is tapasztalatokra szert tett – Falus egyszerre volt grafikus, iparművész, plakát-, bútor-, díszlet- és jelmeztervező, több középület belső és külső dekoratőre, de mindenekelőtt a könyvtervezés terén vált igazán ismertté. A legnagyobb sikert a Miklós Andor által 1910-ben alapított népszerű napilap, „Az Est” tipográfiájával, s ezen belül is annak híres címbetűrajzával érte el. A Falus tervezte kecskeméti szőnyegeken ugyanazokat a szecesszió jegyében fogant stilizált leveleket, indákat, madarakat és virágmotívumokat (pl. tulipán, gyöngyvirág, rózsa, százszorszép) láthatjuk viszont, mint például az ezzel egyidőben, szintén általa rajzolt Nyugat kiadványok – közte a Nyugat Könyvtár, majd A Nyugat Könyvei sorozat – fedél-, előzék- és címlapjain (pl. Ady Endre, Babits Mihály, Balázs Béla, Heltai Jenő, Ignotus, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond és Szomory Dezső kötetei). „…főleg növényi motívumokból készült szinte valamennyi, hol szerény, hol csillogóan gazdag – de mindig diszkrét – színkombinációkban. A kor eleven áramába kapcsolódott ezzel, amely a történelmi stílusok zagyva keverése helyett a növényi ornamentikában egyszerűbb s egyben művészibb megoldást látott s ezáltal vélt bizonyos magyaros jelleget kölcsönözni alkotásának. […] Ugvanez áll a könyvek karton fedelén található stilizált növény díszes rajzaira is. Lényegében elvetett minden szimbolikus elgondolást, kerülte a figurális megoldást – a jobb ízlésű olvasó mindkettőtől undorodott már – s szigorúan tipográfiai alapokra igyekezett helyezkedni. […] Falus Elek meg volt győződve arról, hogy munkájának sajátos magyaros ízt kölcsönözhet a magyar virágornamentika motívumainak felhasználásával s az annak megfelelő színelrendezéssel.” (Szíj Rezső: A Nyugat és a könyvművészet. In: Művészettörténeti Értesítő, 1963/1., pp. 63–64.) A szőnyegek dekoratív, élénk színű, szecessziós ornamensei ugyanakkor megjelentek egyes – Jánszky Béla és Szivessy Tibor által tervezett – kecskeméti épületek külső és belső díszítésén is. Falus Elek volt ugyanis 1912 táján a Mátyás téri (egykori elemi) iskola homlokzati sgraffitóinak, illetve 1911-ben a Városi Kaszinó enteriőrjének a fő alakítója, így ő tervezte a nagyterem dekorációját az órás kandallóval és a díszítőfestéssel. Az Interieur című folyóiratban, 1912-ben így írtak az utóbbiról: „Balról a lépcsőház a nagyterembe visz. Hosszukás alaku terem, amely felső részében ives boltozatban hajlik össze. Ahogy ezt a termet Falus Elek kidiszitette, egyenesen lebilincselő. […] A terem boltozatát három, ivbe hajló pillérpár tartja és Falus ezekre a pillérekre helyezte a dekoráció sulyát. Igen szépek ezek a rózsafüzérek, amint föl futnak a pillér boltozatokon és telt piros és kék szineinek izzó tonusa valósággal beragyogja a termet.”