Falusi nők világnapja
2008. október 15-e óta tartjuk a Falusi nők világnapját, melyet hazánkban 2000 óta ünneplünk. Az ENSZ közgyűlés által hozott határozat kimondja, felismerik a vidéken élők, és közöttük a nők nehéz körülményeit és szándékukban áll tenni értük.
Kiss Lajos A szegény asszony élete című munkájában a Nagy-Alföld szegény asszonyának életét dolgozta fel általánosságban a XIX–XX. század fordulóján. Aprólékosan tér ki minden asszonyi munkaalkalomra, az asszonyi lét főbb állomásaira és két csoportot különböztet meg a körülmények, feladatok, foglalkozások alapján; a nehezen és könnyen élők csoportját.
Jelen írásunkban az asszonyi munkáknak egy olyan csoportjával foglalkozunk, amely szorosan kapcsolódik Kecskemét vásáros, piacos múltjához is. A város, mint jelentős napi és heti, valamint kiemelt időpontokhoz kapcsolódó időszaki vásárok színhelye nemcsak a Kárpát-medence viszonylatában, hanem az európai kereskedelemben is jelentős helyet foglalt el. Hagyományai a középkorig nyúlnak vissza, s a török hódoltság időszakára vonatkozóan is számos forrás bizonyítja a város árucsere folyamatokban betöltött jelentőségét. A mai Széchenyi tér-környéki városközpont térbeli szerveződésének is alapvető meghatározói a vásárok, amelyeket általában két napon át tartottak. Az első napon az állat- és terményvásár, másodikon a kirakodóvásár került megrendezésre.
A kofák különféle apró árukkal, főleg élelmiszerekkel, zöldségfélékkel kereskedő emberek, szinte kizárólagosan asszonyok, akik nem boltban, hanem piacokon, vásárokon árultak. Rendszerint kijelölt, állandó árusítási helyük (stand) volt. A kofa tipikus női foglalkozás volt. Kiss Lajos megállapítása szerint a kofák elsősorban városban élő, 40 éven túli asszonyok közül kerültek ki, s ez a munka általában tisztes megélhetést biztosított; vagyoni, társadalmi felemelkedésre azonban nem volt alkalmas. Működésüket különféle megkötöttségek is szabályozták. A gyalogkofa elnevezés arra utalt, hogy bolt, állandó hely nélkül, egyik piacról, vásárról a másikra vándorolva, leginkább áruik mellett állva kínálták különféle apró cikkeiket. A kofák különböző termékekre szakosodtak. Áruféleségeik szerint nevezhették őket: tejeskofának, gyümölcsöskofának, baromfikofának, vásznaskofának, kenderkofának, edénykofának, kenyérkofának, krumplikofa, dinnyekofa, dohánykofa, zöldségkofa stb.
A piaci árus asszonyok, mindenes kofák nem vásárolt portékát, hanem a saját háztartásukban előforduló háztartási cikkeiket árulták földre letett ládafedelen, deszkán, zsákdarabon, gyékényponyván, pokrócon. A legkisebb tőkével, legkisebb rizikóval kereskedtek. Ebből a foglalkozásból nem igen lehetett pénzt szerezni, inkább csak „eltengődtek” belőle.
A Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményének 2024 évi rendezvényei egyike e vásárközponti funkciót, illetve hagyományokat felidézve szeretne kulturális programot nyújtani az érkező látogatóknak. A két napos program során jelenkori kézműves portékák, iparművészek, kézműves alkotók, népi kismesterségek űzői stb. tudnak megjelenni árusítási céllal a Népi Iparművészeti Gyűjtemény udvarában.
Részletes program az alábbi linken érhető el:
https://kkjm.hu/kecskemeti-zoldvasaron-domotor-napi-sokadalom
Esemény:
https://www.facebook.com/events/499779776277810
Forrás (szakirodalom és fotók):
Kiss Lajos: A kofa (A szegény asszony élete, Bp., 1941).
Magyar Néprajzi Lexikon
Magyar Néprajz
KKJM Néprajzi Adattár
KKJM Fotó Adattár
https://fortepan.hu/