Farkas István I. világháborús rajzai és festményei a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményében / István Farkas’s Drawings and Paintings from World War I in the Fine Art Collection of the Katona József Museum of Kecskemét
írta: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész
A Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti kollekciójának művészettörténeti szempontból egyik legjelentősebb egysége a Wolfner–Farkas–Glücks-gyűjtemény, melynek révén a magyar művészet legjelentősebbjei, nagy magányosai közül háromnak is (báró Mednyánszky László, Farkas István és Nagy István) életművet érzékeltető minőségű és nagyságú anyagával rendelkezünk. Mind a hárman szolgáltak az I. világháborúban. Az arisztokrata művész a bécsi hadügyminisztérium által létrehozott kaiserlich und königliche Kriegspressequartier, azaz a Császári és Királyi Sajtóhadiszállás kötelékébe tartozott, s az ún. Kunstgruppe tagja volt, többek között Kisfaludi Strobl Zsigmonddal, Márffy Ödönnel, Pór Bertalannal, Rippl-Rónai Józseffel, Vaszary Jánossal és Zádor Istvánnal egyetemben. Ezzel szemben Farkas István és Nagy István hagyományos katonai szolgálatot teljesítettek, s nem számítottak ily módon „hivatalos” hadifestőnek. („Az adatok szerint 257 magyar művész szolgált az első világháború hadszínterein, többségük önkéntesként, mások hivatalos behívóval.” – Turok Margit: Művészeink az első világháborúban. In: Magyar Szemle, Új folyam XXVIII. 9-10. szám)
Farkas István (1887–1944) 1911 vége óta Párizsban tartózkodott, ahol az Académie La Palette növendékeként olyan jelentős művészekkel dolgozhatott együtt – a közel hasonló korú tanárok és tanítványok között –, mint például Henri Le Fauconnier, Jean Metzinger, Amédée Ozenfant, Dunoyer de Segonzac, Fernand Léger, Marc Chagall, a magyarok közül pedig Csáky József, Réth Alfréd és Szobotka Imre. A hamarosan maga is kubista kompozíciókat alkotó művész Párizs új művész-kerületében, a Szajna bal partján, a Montparnasse-on telepedett le (Rue Champagne Premiére 9), ahol műteremszomszédai többek között Othon Friesz, Bölöni György és 1913 őszétől Rainer Maria Rilke voltak. Az idillnek azonban vége szakadt. Kitört az első világháború, így 1914 augusztusában ellenséges ország polgáraként – az internálást elkerülendő – kénytelen volt elhagyni Franciaországot.
A művész önként vonult be – az apja akarata ellenére – az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe. (Nevét talán ezzel összefüggésben magyarosította 1915. január 13-án, immár hivatalosan is, Wolfnerről Farkasra.) Először a 2. honvéd tüzérezredben, majd később a 40. tábori tüzérezredben szolgált. Mint felderítő tiszt és tüzér főhadnagy rajzokon, festményeken örökítette meg a világháború szereplőit, mindennapjait és általa is megjárt színtereit (Szerbia, Macedónia, Albánia, Montenegró, Galícia, Lengyelország, Olaszország). 1915-ben készült korai háborús remekművén, a Hasaló katonákon, a végtelenül visszafogott monokróm tájháttérből élénk színű pasztellel kiemelt főszereplők megformálása még a párizsi előzmények folytatásaként értékelhető. Az édesapja, Wolfner József által kiadott Művészet folyóirat 1915/10. számában megjelent két litográfiája (koldusasszony gyermekével, és egy katona arcképe) már Farkas alkotói módszerének, felfogásának naturalisztikusabb irányba fordulását jelzi.
Farkas István 1916. január 30-tól a bolgárok által elfoglalt szerbiai Nišben szolgált. Ide kapcsolható a kecskeméti múzeumban őrzött ún. Fekete vázlatfüzet, melyben a bejegyzett dátumok alapján 1916. március 6. és május 14. közötti időszakból 68 oldalnyi – különböző technikával (ceruza, diófapác) a Balkánon, a macedóniai Monastirtól, Tiranán át Durazzóig (ma Durres) készült – rajzot találunk. Bár az ábrázolásé, a látvány, a választott téma naturalisztikus jellegű rögzítéséé az elsőbbség, ahol a Mednyánszkytól, ifjúkori mesterétől tanultak is ismét előjöttek, mégis – különösen a portrék egy csoportja esetében – formai kérdések is szerepet kaptak. A Münchenben, Párizsban tanultak és látottak mellett a nehéz háborús körülmények által kikényszerített gyorsaság is befolyásolhatta a fejek különböző mértékű stilizálását, melyeken a kubizmus, s a szecesszió egyes törekvései, sőt néhány esetben még karikaturisztikus vonások is megfigyelhetőek. Rajzain, más harctéri alkotókhoz hasonlóan, kiemelt helyet foglalnak el a nagy világégés során bejárt külországi helyszínek, ahol nem csupán a természet, a táj háború ejtette sebeit örökítette meg, hanem – az aktuális eseményektől függetlenül – saját maga számára érdekesnek, festőinek talált motívumokat is (pl. apa gyermekével, pópák, katonazenészek). Farkas tehát Mednyánszkyhoz hasonlóan nem allegorikus kompozíciókat, haditudósításokat kísérő illusztrációkat, illetve a háborús propagandát szolgáló alkotásokat készített. Farkas István így írt a háború során szerzett élményeiről és a művészi alkotómunka meglehetősen sajátos körülményeiről az 1916. február 5. és augusztus 21. között vezetett frontnaplójában: „Nem kívánhat úgyszólván olyat festő, mit ne tárna eléje Üsküb (Skopje) a napnak minden szaka, egy-egy ember mozdulata, ahogy ül, áll, ahol ül áll, guggol, fekszik, lovát itatja vagy törökösen árulja dohányát. […] Csak egy hídnál órákat napokat el lehetne tölteni! Török turbános fehér szakállas öreg, milyen színek! […] Szép Corot-ós reggel. […] Ha dolgozom, idegessé csak az tesz, ha fejem fölött repülők lőnek. Potyog a sok töltelék golyó és zzüüzzüücscsa hüvely. Persze megkésve jövök vacsorázni. Ma délután négy rajzvázlatot csináltam. Elég dobre! […] D.e. és D.u. is a 54. I. T. D. Reservéjének állásában rajzoltam. Délelőtt pár srapnel d. u. 3 gránát közvetlen közelben. Ilyenkor nem kellemes rajzolni. […] Nehéz így skiccelni. Hol maszkírozás, hol ismét lőnek, elfordítják. Szörnyű erős a légnyomás a lövés pillanatában. Fülemből kicsapta a vattát, és már majdnem kész színvázlatomnak csak nyomai maradtak meg, úgy lefújta a szenet. Csak egész gyors vázlatokat lehet ott csinálni.” (Farkas István festőművész frontnaplója. A Magyar Nemzeti Galéria Adattárában /6731/1954/ található szöveget kiolvasta: Bardoly István és Markója Csilla. In: Enigma, No. 28, VII, 2001. pp. 155–178.)
Bár nem a Császári és Királyi Sajtóhadiszálláshoz beosztva alkotott, 1916 és 1918 között Farkas mégis részt vehetett a műveivel a Bécsben és Budapesten megrendezett csoportos „hadiképkiállításokon”. A Singer és Wolfner cég által kiadott, s Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című hetilap 1916/37. számában például az alábbi képaláírással jelent meg az egyik alkotása: „A bécsi hadikiállításból. Rögtönzött hadihíd Nisben. Farkas István honvédzászlós pasztellképe”. A kecskeméti gyűjteményben őrzött, s 1916-ban festett Dalmát férfi (Férfi meggyszínű fezben) hátoldalán pedig egy pecsét bizonyítja, miszerint ott volt 1917 februárjában Budapesten, a Kriegspressequartier Kunstgruppe Nemzeti Szalonban rendezett második műkiállításán bemutatkozó 75 művész (az eddigiekben még nem említett magyar alkotók közül például Basch Andor, Frank Frigyes, Herman Lipót, Kandó László, Maróti Géza, Márton Ferenc és Vidovszky Béla) 567 alkotása között. A katalógusban nincs minden mű felsorolva, így Farkas István esetében sem, ennek ellenére azt itt olvasható képcímek fontos forrásunk a háborús tematikát illetően: „112 F. H. Batt 2/55 a Wysokánál tempera / 114 Az 54. J. T D. tartalék állása Glomboka Dolinánál olajf. / 115 Istentisztelet a bolgár király neven. pastell / 116 A 3/6 hegyi üteg tüzelő állása / 118 A 3/6 hegyi üteg tüzelő állása pastell / 119 Török hagyma üzlet Üskübben / 120 Táncoló és üvöltő dervisek / 121 Macedon pásztorok / 124 Vásár Nisben / 125 Lóitatás”. A már idézett 96 oldalas frontnapló egyik részletéből (1916. augusztus 10.) kiderül az is, hogy Farkas István parancsnokai valószínűleg folyamatosan lehetőséget adtak a katonai feladatok mellett végzett művészi tevékenységre, sőt szívesen tetszelegtek megrendelői szerepben is: „Bent voltam corps commandónál (hadseregparancsnokság), hol Hoffmann ő excellenciája mintegy fölszólított, hogy továbbra is itt maradjak. […] Őex. megtekintette képeimet, megelégedésének adott kifejezést. (Megtekintette ist übertrieben) Elmondta hogy Höhn generális az ő (mert rám nem vonatkozhatott – fél napig voltam a corpsnál) corps festőivel nincs megelégedve, mert trént stb. szóval azt rajzolják, ami hátul van, és szép polgári életet élnek. – Azonkívül felszólított, hogy fessem meg az 1915. okt 15 ik kozák támadást és a 1915 dec. 29 offensivát. – »Kozákot nem láttam még; még kevésbé támadást« feleltem. Az nem baj, majd a szemtanúk elmesélik, milyen volt. – Dobre. Kevés ideje volt, tehát csak annyit feleltem, hogy meggondolom.”
Farkas István számos kitüntetést, érdemrendet, dicsérő elismerést, oklevelet kapott a háború végéig. Szerencsétlenségére 1918. november 5-én hadifogságba került az olasz fronton, ahonnét csak 1919 szeptemberében szabadult és térhetett haza. Minden bizonnyal itt készülhetett a kecskeméti múzeumban őrzött legsötétebb, a papír felületét szinte teljesen kitöltő szénrajza, a Kantinban.