Házasság hete
„Dicsérjük a Jézust, tisztelt násznagy uram,
Mert e házunkra végtelen nagy gondja van.
Kedves vendéget vezérelt e házhoz, szórakozó társat,
Becses ajándékot hoztak a fiatal párnak.
Tessék násznagy uram, fogjon velük kezet,
Adjon nekik egy-egy pohár bort és ülőhelyet!”
A hagyományos társadalmak világképe szerint az emberi élet nem csupán egy folyamatos, lineáris vonal, amelynek két meghatározható eseménye a kezdet és a vég. Az életút számos olyan pontot tartalmaz, amely pillanatnyi megtorpanást, majd pedig átlépést jelent egy-egy következő életszakaszba. Ezeket a szakaszokat lényegében az ember és közösség kapcsolata hívja életre, a természet által meghatározott rend - ha úgy tetszik, az idő múlása - társadalmi értelmezéséről van szó. Ilyen módon természetes, hogy a szakaszok közötti határokhoz az esetek többségében olyan események társulnak, amelyekben a közösség nagy szerepet játszik, a közös ünneplés pecsételi meg (egyes értelmezések szerint egyenesen ez hajtja végre) az egyéni élet változásait.
A modern társadalmakban ezek az átmeneti rítusok olykor halványabbnak, kevésbé jelentőségteljesnek tűnhetnek, ugyanakkor létük egyértelmű. Egyesek közülük jelentőségüket vesztik, elhalványulnak, esetleg megváltozott formában élnek tovább, új jelentésekkel ruházódnak fel – míg mások, jelentésüket és funkciójukat megtartva alkalmazkodnak a körülöttük végbemenő társadalmi, gazdasági és kulturális változásokhoz, vagyis az őket életre hívó emberi és közösségi élethez.
Függetlenül attól, hogy a Föld mely pontját tekintjük, az egyéni életfordulók között napjainkban is igen jelentős szerepet tölt be a házasságkötés. A magyar parasztság életében sem volt ez másként, s jelentőségét semmi sem bizonyítja jobban, mint a párválasztáshoz, esküvőhöz és lakodalomhoz kapcsolódó népszokások és hiedelmek sokasága. A következőkben ebből a mérhetetlenül gazdag szokásanyagból emelünk ki egy-egy mozzanatot, melyek valamilyen formában kapcsolódnak a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzi gyűjteményének bizonyos tárgyaihoz.
A házasság és a szerelem a paraszti kultúrában korántsem számított összefüggő fogalompárnak. Ennélfogva a néprajztudomány által szerelmi ajándékok kifejezéssel illetett tárgyak értelmezése is ellentmondásos, hiszen az esetek nagy részében legtöbbjük inkább a szülők által kinézett jövendőbelinek adott, házasodási szándékot kifejező tárgy, jegy (gyolcs- vagy selyemkendő, gyűrű, pénz). A kiszemelt leány vőlegényétől általában a jövendőbeli közös háztartás munkafolyamataihoz elengedhetetlen használati tárgyakat kapott, melyek egy részét a legény maga készítette, díszítette igen változatos formai jegyekkel és motívumokkal. E körbe tartozik többek között a múzeum gyűjteményében található, vésett motívumokkal díszített, kétszárnyú talpas guzsaly, amely a textilkészítés során a fonás folyamatát segítette. A bemutatott mángorló hasonlóképpen fontos szerepet töltött be a paraszti háztartásban, mosás alkalmával a ruhaneműk kisimítására szolgált. Díszített mángorlót a vőlegény lakodalmi ajándékként, esetleg később, a házasságkötést követően készített vagy készíttetett párjának. Hasonlóképpen szerelmi ajándékként is feltűnik, ugyanakkor a lakodalom előkészületeiben is fontos szerepet tölt be a csigatészta készítő. Az alföldi területeken a lakodalmi étrend jellegzetes fogásának számított a csigatésztás tyúkhúsleves, s az ehhez szükséges tésztát a család és a közeli rokonok akár egy hónappal az esküvő előtt, aprólékos munkával kezdték sodorni. Ugyanígy a vendégséghez, az étkek elkészítéséhez kapcsolódik a képek között megtekinthető lakodalmas fazék.
A bemutatott tárgyak másik része a fiatalok kikérésétől kezdve a lakodalom teljes lebonyolításáig központi szerepet betöltő vőfély személyéhez kapcsolódik. A Kecskemét környéki gyűjtések alapján nagyobb lakodalmakban külön kis- és nagyvőfélyt is felkérhettek. A szerepkörhöz állandósult jelvények sora kapcsolódott, mint a mellkasra vagy kalapba tűzött bokréta, a szalagokkal és kendőkkel díszített vőfélybot, illetve jellegzetes formájú pereckulacs. A tárgyi attribútumok mellett érdemes megemlíteni a Kecskeméti Katona József Múzeum néprajzi adattárának lakodalmi szokásokkal foglalkozó gyűjtései között fellelhető változatos köszöntőket és vőfélyverseket, melyek az esemény levezénylését és színesítését szolgálták. A bejegyzés elején idézett szöveg egy kiskunmajsai vőfélyrigmus részlete, mely jellemzően a lakodalomba meghívott vendégek érkezésekor hangzott el.
A házasság történelmi időszaktól függetlenül az emberi élet egyik legmeghatározóbb intézménye, hiszen hatása a lét valamennyi területére kiterjed. Jelentősége akkor mérhető fel igazán, ha úgy tekintjük, mint az érzelmi biztonságot, a legkisebb társadalmi egységet, illetve egyfajta gazdasági közösséget is jelentő család kiindulási pontját. Természetesen a megelőző századok parasztságának életkörülményei között ezen funkciók érvényessége még hatványozottabbnak tekinthető. Nem csoda hát, ha a párválasztás, esküvő és lakodalom jelentős eseménynek számítottak az egyén és a közösség szempontjából egyaránt, illetve ezekhez és a belőlük a folytatólagosan következő gyermekáldáshoz, -neveléshez és családi élethez számos szokás és hiedelem, s ezekkel összefüggésben lévő tárgy és szerepkör kapcsolódott és kapcsolódik napjainkban is.
Honti Dorka Laura
Irodalom:
K. Csilléry Klára: A szerelmi ajándék a magyar parasztságnál. Ethnographia 87 (1976), 103–132.
KKJM Néprajzi Adattára, Gyűjteménye és Fotó Archívuma
Paládi-Kovács Attila (főszerk.): Magyar Néprajz nyolc kötetben VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Budapest 1990.
Van Gennep, Arnold: Átmeneti rítusok. Budapest 2007.
Viga Gyula: A tésztakészítés sajátos eszköze a magyarságnál (csigacsináló táblácskák). Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28–29 (1991), 465–482.
