Húsvéthétfő

Húsvét alkalmából az egyik legismertebb húsvéti népszokás, a locsolkodás és Kiskunmajsa különleges, régi húsvéti szokásai kerülnek bemutatásra a KKJM Néprajzi Adattárában fellelhető néprajzi gyűjtések alapján. Ennek apropóján látható a néprajzi gyűjtemény nem kifejezetten népies, de mára a locsolkodás népszokásába is beépült műtárgya, egy szódásüveg a kiskunmajsai Hungária Szikvízgyárból.

A húsvéthétfői locsolkodás az egész magyar nyelvterületen (kivéve a moldvai magyarságot) élő, eredetileg termékenységvarázsló, kereszténység előtti időben gyökerező népszokás. Érdemes még megemlíteni a Dunántúl egyes részein egykor megtalálható, mára szinte ismeretlenné vált, szintén termékenységvarázsló húsvéthétfői rítust, a korbácsolást. „A húsvéthétfői locsolkodás, öntözés ősi pogány hiedelemben gyökerezik, amelynek erotikus jellege volt. Az öntözés a termékenységet akarja elővarázsolni" - írja Bálint Sándor. A locsolkodás eredetének egyházi magyarázata egyrészt a keresztelésre utal, másrészt arra a legendára, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző római katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. 

A húsvéthétfő vízbevető-, vízbehányó hétfő elnevezése utal a szokás eredeti jellegére. Minél régebbiek a locsolkodásra vonatkozó néprajzi adatok és leírások, annál erotikusabb szokásként írják le a locsolkodás menetét. A lányok, egyfajta álszemérmességből egységesen féltek, vagy elmenekültek, sőt el is bújtak a locsolkodók elől, ám mégis büszkeséggel töltötte el őket a minél több locsoló. Megesett, hogy akár az ablakon át a házba menekülő lányokra is lódítottak egy-egy vödör vizet. Főként az eladósorban lévő lányokat locsolták meg a legények, patakba merítéssel, vályúba ültetéssel, vagy éppen vödörrel, szódával, rossz idő esetén egy bögre vízzel, ami mára kölnis locsolássá szelídült. Házasemberek, csak rokonaikat és a velük egykorú asszonyokat locsolták meg, a legényekétől kifinomultabb módszerekkel. Idős asszonyokat csak ritkán locsoltak, szinte kizárólag szagosvízzel. Általánosan a locsolkodó legények kisebb baráti társaságokba, bandákba verődtek és az is megesett, hogy zenés kíséretükre egy harmonikást, vagy klarinét-tekerő felállásban játszó zenészeket fogadtak. A délelőtti, vagy akár egész napos locsolkodást néhol hajnalig tartó locsolóbállal fejezték be. 

A lányok piros tojással, hímes tojással, húsvéti hideg ételekkel, valamint borral és pálinkával várták a locsolkodó legényeket. A tojással történő ajándékozás szokása igen egységes, ám a tojások díszítettsége tájegységenként eltér. Legegyszerűbb formájában az Alföldön élt, ahol csak egyszínűre, általában pirosra festették a tojásokat. 

Kiskunmajsán (Bács-Kiskun vármegye) a húsvétot megelőző virágvasárnapon megszentelt barkákat a ház eresze alá tűzték, vagy az ablakba tették, hogy a villám ne csapjon a házba. A megrontott állatokat, a barkaszemek elégetése során keletkező füsttel gyógyították meg. A nagypéntek szigorú böjti nap volt Kiskunmajsa zömében katolikus népe számára. Ekkor kizárólag hajába főtt krumplit, olajos savanyú káposztát és pattogatott kukoricát ettek. A hagyomány szerint nem volt szabad nagypénteken mosni, mert nagycsütörtökön egy asszony mosott, kiöntötte a vizet, majd a menekülő Jézus azon elcsúszott és így fogták el a római katonák. Nagyszombaton tanácsos volt seprűvel körbejárni a házat, közben ismételgetve: Kígyók, békák, távozzatok! A néphit szerint ez hatékony módszer volt a nemkívánatos állatok távol tartására a ház tájától. A szokás régebbi változatára úgy emlékeztek a majsai öregek, hogy akkor a leghatékonyabb, ha mindezt meztelenül végzik. A böjti koplalásnak, a nagyszombat esti Feltámadási mise és az azt követő körmenet vetett véget. Ilyenkor, a miséről hazatérvén, belekóstoltak az aznap elkészített és megszentelt ünnepi, húsos ételekbe. Este a tanyasi fiatalok padkaporos bálokat tartottak, ahol citerazenére mulattak. Megesett, hogy a feltámadás örömhírét, ágyúdörgéssel is jelezték a községháza előtt. 

Húsvét vasárnap, a reggeli misét követően, egymást látogatta a rokonság és bőséges lakomával ünnepelték Krisztus feltámadását. Húsvét hétfőn a lányok nyitott kapuval várták a különféle edényekkel felszerelkezett locsolókat. Kölnit a tanyasi lányok és asszonyok, csak az 1960-as évektől láthattak. Eladósorban lévő lányoknak természetesen Kiskunmajsán is egy vödör víz, vagy egy nagy adag szóda járt. A locsolkodók itt is piros tojást kaptak jutalmul, de a korán érkezőknek narancs is jutott. A narancs nem csak ezért bizonyult különleges ajándéknak, hanem azért is, mert a leányok szerelmük jeléül is adták a kiszemelt legénynek. A tojásokat piros papírral és vöröshagyma héjjal festették, ezekre díszítésként a lányok ráírhatták saját nevüket is. A húsvéthétfőt követő kedden a lányok visszalocsolták a fiúkat. Végül érdemes megemlíteni még azt a régi szokást is, miszerint a házasság előtt álló lányok a húsvét után megmaradt sonka csontját kivitték az udvarra, majd rátették a bal lábfejükre. Amerre a kutya a lány lábáról elvitte a csontot, abból az irányból várta kérője érkezését.

Kasza Dániel

Felhasznált irodalom:
HANKÓCZI Gyula: A tekerőlant az Alföld középső részén. Ethnographia.94. évf. 1983.
MOLNÁR Balázs: A húsvéti asztal. Ethnographia. 84. évf. 1974
ORTUTAY Gyula (szerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. 1979.
RUITZ Izabella: A parasztifjúság társasélete a Bódva vidékén (1880—1950). Ethnographia. 76. évf.. 1965.
SZUHAY Péter: Értékrend és identitás-elemek egy ünnep kapcsán. Húsvét Besenyőtelken 1984-ben. Néprajzi értesítő. 76. évf. 1994.

Források:
KKJM Néprajzi Gyűjtemény: 91.4.1. – Szódásüveg.
KKJM Néprajzi Adattár.