Július 3. – zacskómentes világnap

1. szín: két alak beszélget a lakótelepi hulladéktároló mellett.
Konstruktív: Válasszuk a lebomlót, kezeljük szelektíven és hasznosítsuk újra.
Kétkedő: Vajon tényleg eljut odáig vagy csak feleslegesen pepecselünk a válogatással?
Konstruktív: Akkor térjünk vissza a ’80-as évek szokásaihoz: mossuk ki és csipeszeljük a szárítókötélre.
Kétkedő: Persze, de akkor még nem ilyen silány minőségű, foszladozóan vékony volt az anyaga.
Konstruktív: Vigyünk magunkkal textiltáskát vagy kosarat bevásárláshoz.
Kétkedő: Hagyjál már, ha háromfélénél több zöldséget választasz, az már macerás.
Konstruktív: Akkor próbáljunk meg alapjaiban másként gondolkodni? Önellátás, de legalábbis nagyáruházak helyett kisboltok és helyi termelők?
Kétkedő: Jó-jó, de azért a 21. században vagyunk…
Konstruktív: Akkor mégis mit lehet tenni? Egyáltalán hogy volt ez a nejlonzacskók előtt?

Jelen század kényelmi társadalmának perspektívájából valóban elképzelhetetlennek tűnik egy olyan kor, amelyben ismeretlen fogalomnak számított a nejlonzacskó, holott nem kell sokat utaznunk az időben, hogy visszajussunk a fogyasztói társadalom e markáns szimbólumának előzményeihez. Mindössze 87 évvel ezelőtt, 1937-ben találta fel az amerikai DuPont vállalat megbízásából tevékenykedő Wallace Hume Carothers a nejlont, a belőle készült csomagolóanyag, a nejlonszatyor szabadalmaztatása pedig 1965-ben történt meg.
A nejlonzacskó, mint sokoldalú tömegcikk, praktikuma okán nagyon gyorsan népszerűvé vált szerte a világban, indikátorként mutatva a fogyasztói szokások, az önellátásról az ipari termékek felhasználása irányába történő szép, lassú eltolódás jelenségét. Magától értetődő módon hazánk korabeli fogyasztási kultúrájának is elengedhetetlen eleme lett, áttételesen sajátos vetületévé vált a Kádár-rendszer átalakuló, összetett társadalmi és életvitelbeli változásainak is.

Ha megnézünk egy átlagos paraszti háztartást a történelem bármely – ipari forradalmakat – megelőző időszakában, láthatjuk, hogy az életmódot, azon belül minden jellegű fogyasztási szokást alapvetően meghatározott a lokális természetföldrajzi környezet és az adott táj adottságainak összessége. A paraszti háztartás – pragmatikusan kifejezve – önellátásra törekvő gazdasági egység, amelyben a szereplők egyaránt meghatározott feladatkörrel rendelkeztek, így igyekezve helyben megtermelni és elkészíteni azokat a terményeket és termékeket, amelyek kielégítették a család mindennapi szükségleteit. Természetesen ezt lehetetlen volt teljeskörűen, minden használati tárgyra és fogyasztási cikkre kiterjedően kivitelezni. A háztartáson belül elő nem állítható, illetve speciális tudást, készséget vagy anyagot igénylő eszközöket ügyeskezű mesterektől, házaló kereskedőktől, a helyi vagy regionális piacokon, vásárokon szerezték be. Az is egyértelmű, hogy a mindennapi szükségletek meg sem közelítették napjaink (vélt vagy valós) igényeit. Ha végiggondoljuk, egy ilyen háztartás akkor sem használt volna fel annyi nejlonzacskót, mint manapság, ha rendelkezésére állt volna, hiszen a legtöbb – ma boltban beszerzett és csomagolva szállított – termék rendelkezésre állt helyben, s mivel ezek a termékek frissen, csomagolásmentesen, épp a szükséges és elégséges mértékének megfelelően kerültek elfogyasztásra és felhasználásra, a hulladéktermelés is elenyésző volt.

Napjainkhoz képest óriási életmód- és mentalitásbeli különbségekkel kell számolnunk az egyszer használatos cikkek mögötti háttér vizsgálata esetén. Az ökológiailag felelős fogyasztói döntések mindig az adott társadalmi–történelmi keretek között értelmezendők, így önmagában nem elégséges csupán egy adott időszak környezettudatosabb tárgyi kultúrájának átvétele, „másolása” nagymérvű változások reményében, hanem komplex kulturális, gazdasági, társadalmi újragondolás, együttgondolkodás szükséges.

A gyakorlat nyelvére fordítva a szót: mindez nem azt jelenti, hogy apró lépésként ne lehetne bevezetni a jelenkor életmódjába azokat a tárgyakat, amelyek egykor olyan funkciót töltöttek be, mint napjaink – többnyire – egyszerhasználatos nejlonzacskói. A következőkben bemutatott tárgyak a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményének darabjai, a népi tárgykultúrát alapul vevő kortárs alkotások – a mai jeles naphoz kapcsolódva egyaránt a zacskó kiváltására…
 

Honti Dorka

Képek jegyzéke:
[1] Csuhé táska – készítette: Farszky Józsefné
[2] Gyékény hentesszatyor – készült a Tápéi Háziipari Szövetkezetben
[3] Hasított mogyoróvessző hátikas – készítette: Tamás Sándor