Kisebbségek napja - A hajósi Pincefalu

Hajós település nevét legelőször 1366-ban említik okleveles forrásaink. A török hódoltság időszakában elnéptelenedő faluba a Kalocsai Érsekség a 18. században a Boden-tó környékéről és a Rajna-vidékről érkező svábokat telepített. A már komoly szőlészeti hagyományokkal rendelkező lakosság beköltözésével párhuzamosan megkezdte a vidék szőlővel történő beültetését. Bevált módszereikhez híven kezdettől alkalmazták a trágyázást, illetve a zöldoltást, amely technikák hatására – a kedvező éghajlati és talajtani adottságokkal kiegészülve – hamarosan az egész határra kiterjedtek a gyümölcsfákkal tűzdelt szőlőültetvények, s a lakosság fő megélhetési forrásává vált a borral történő kereskedelem. Az alföldi szőlők – homokos talajuknak köszönhetően – sikeresen átvészelték a 19. század végének pusztító filoxéra járványát, elkerülve ezzel az ország többi részén tapasztalható drasztikus visszaesést. Nem elhanyagolható az érsekség mint földesúr támogató politikája sem, ami 1868-ban eltörölte a szőlődézsmát, ezzel további fellendülést hozva a térségbe.

A komoly kiterjedésű szőlőültetvények mellett a településen lakó családok mindegyike rendelkezett pincével. Mivel a település belterülete a Duna közelségéből fakadó talajviszonyok miatt alkalmatlan volt pincék létesítésére, a határban található löszfalakba vájva alakítottak ki alkalmas helyiségeket. A szájhagyomány szerint a svábok betelepítését követő időszakban a lösztakaró természetes barlangjait is hasznosították bortárolásra, a falba vájt pincék kialakítása ezt követően bizonyára fokozatosan ment végbe. A mai településkép meghatározó elemét jelentő, pincékhez kapcsolt présházak az 1800-as évek végétől kezdődően kezdtek felépülni.

A Pincefalu elnevezést az 1970-es évek turizmusa ragasztotta a település határának bizonyos részére. A helyiek kezdetben a Preßbearg (’Prés-hegy’), majd a Keallrbearg (’Pince-hegy’) megnevezésekkel illették az említett területet. Napjainkban számos, helyi hagyományokból táplálkozó, szőlő- és borkultúrához kapcsolódó kulturális rendezvény, közösségi esemény helyszíne, országosan ismert turisztikai célpont.

Honti Dorka

Források, irodalom:
Bereznai Zsuzsanna – Schőn Mária: A bor a hagyományos hajósi sváb népéletben. Cumania 26 (2013), 155–186.
Bereznai Zsuzsanna – Schőn Mária: A hajósi sváb parasztság mentalitása. Debrecen 2013.
Hajós város Önkormányzatának Honlapja (2024.12.12.)
www.hajosvaros.hu
Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon 5. Budapest 1982.

Képek:
Fortepan
https://fortepan.hu/hu/photos/?advancedSearch=1&location=Haj%C3%B3s

Képfelirat:
Szent Orbán a szőlőművelők, kádárok és kocsmárosok védőszentje. Tisztelete a középkorból eredeztethető. Az Alföldön, Nyugat-Dunántúlon, Kis-Kárpátok területén, illetve Nógrádban jellemzően a 17-19. században élte virágkorát. Jellegzetes attribútumai pápai öltözéke, a kezében tartott arany kehely, illetve szőlőfürt.