Margitay Tihamér: Diákszerelem, 1904 körül

A szerelem és a hozzá társított egyéb fogalmak, mint a vágyakozás, vonzódás, ragaszkodás, eszményítés mind kedvelt témái a 19. századi és a 20. század eleji polgárság festői világának az úgynevezett szalonfestészetnek. A szalon szó itt egyben utalhat a 19. századi francia festészetet bemutató, a francia művészeti akadémia hivatalos kiállítóhelyeként működő Szalonra, ahol a szalonfestők gyakran kiállítottak az akadémista festészet elismert és elfogadott képviselőiként. De vonatkozhat az általában a vendégek fogadására használt díszesen berendezett szobára is, melyet oly sokszor jelenítenek meg ezeken a képeken. A szalonfestészetre gyakran használt jelző az „édeskés”, hiszen legtöbbször egy idillikus világot kíván bemutatni, legfeljebb egy-egy elillanó konfliktussal, de mindig kiszolgálva az átlag közönség egysíkú ízlésvilágát.

 

A szalonképek közé sorolható a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményében található Diákszerelem című festmény, mely az ártatlan, fiatalkori szerelem bemutatásával méltán emlékezik meg a szerelmesek napjáról. Az olajfestmény a legkorábbi és a gyűjtemény szempontjából az egyik legjelentősebb adománnyal került a múzeum tulajdonába, annak a 80 alkotásnak a részeként, melyeket Nemes Marcell műgyűjtő ajándékozott a kecskeméti múzeumnak 1911-ben. Margitay Tihamér (1859–1922) a korszak népszerű és sokat szereplő festői közé tartozott. Nem véletlen, hogy helyet kapott a Nemes-adományban, hiszen a kollekció „vegyes” összetétele Nemes Marcell azon hitvallását tükrözi, hogy a művészetnek különösen fontos szerepe van a népnevelésben. A közösségre jellemző általános ízlés fejlesztése a radikális, újjító fiatal alkotók és a kanonizált mesterek munkái mellett az ilyen „könnyen érthető, befogadható” festményekkel is lehetséges. Krúdy Gyula a következőket írta Margitay Tihamér festészetéről a Magyarság című politikai napilapban 1928. január 22-én: „Munkácsy világhírű festő volt büszkesége minden magyarnak, de népszerűség dolgában Margitay Tihamérral nem versenyezhetett senki. Olyan képeket festett, amelyekhez nem kellett magyarázat, – megértette őket mindenki első látásra.”