Nagypéntek

Nagypéntek volt, a fűz már ideadta 

Barkáját kedves kéz által nekem, 

Hogy a szent főnek új dísze legyen. 

Az ólomszínű éji ég alatt 

Langyos, ébresztő áramlat haladt, 

És gyermekkorom ölén, a hegyen 

Rügyet bontott a borostyánbokor. 

(Reményik Sándor: Nagypénteki szertartás Kolozsvár, 1929. március 30.)

 

A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó nagyhét jeles napjai nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. A keresztény egyházak többsége nagypénteken emlékezik Jézus Krisztus kínszenvedésére, áldozatára és halálára. 

 

„Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” (Károli Gáspár revideált fordítása – Máté 20:28)

 

Nagypéntek, ünnepként először a 4–5. században jelenik meg. Szertartásai a 8–9. században alakultak ki. Sok helyütt az év legjelentősebb és legcsendesebb egyházi ünnepeként tartották számon. Bár az ősegyházban, az I. századi keresztények idejében nem tartották ünnepnek, inkább emléknapnak - ahogy arra Jézus is kérte a követőit - időben előre haladva több, kereszténység előtti, tavaszkezdetre utaló hiedelem és szokás kapcsolódott, olvadt egybe ezzel a nappal és szerveződött hagyománnyá.

 

Egy 1979-es kiskunmajsai gyűjtés a következőkről számol be: 

 

„Egész éjszaka kint jártunk a kereszteknél, volt, hogy reggel 6 órára gyüttünk be. Akkor volt a mise. Imádkoztak a kereszteknél. A pap nem ment velük, csak egy csoport öregasszony ment, volt egy énekes asszony, az vezetett bennünket.”

 

A húsvétot megelőző nagyböjt péntekjein országszerte keresztutat jártak a hívek. Később emlékkápolnákat is létesítettek a jelképes útvonal főbb állomásainál. Kecskeméten, a Kecskeméti Arborétumban is hagyománya van a keresztúti ájtatosságnak, amelyben fölidézik Jézus útjának történéseit a Golgotáig. Jézus Krisztus szenvedéstörténetéről tizennégy állomáson emlékeznek meg a hívek. A séta a Mária kápolnában végződik. 

• KKJM Néprajzi Adattár (237.81.)
• Magyar Néprajzi Lexikon
• Magyar Néprajz VII.
• KKJM Fotó Adattár
• Kecskeméti Arborétum

 

 

 

Kiskunmajsán a következőket mondták: „Hajas krumplit olajba mártogattunk, azt ettük. Pattogatott kukoricát is. Pattogatott kukoricát ettünk és savanyú káposztát olajjal. Ez volt egész nap a kosztunk.” 

 

Ugyanez Nagykőrösön: „Nagypénteken van a böjt, nem szabad zsíros ételt főzni. Szokás mákos gubát és gyümölcsleveseket az asztalra tálalni. Kolbászt csak akkor lehet enni, ha az esthajnalcsillag feljön, de csak azért, hogy a kígyó meg ne másszon.”

 

A pénteki napot általában szerencsétlennek vélték, különösen a nagypénteket ezért dologtiltó napnak is tartották. Tiltották az állattartással kapcsolatos munkákat. Nem volt szabad levágni a szárnyas állatot, nehogy pusztuljanak az állatok. Szántani sem volt szabad, mert e napon Jézus a földben volt. A hiedelem szerint azért nem sütöttek kenyeret, mert az ilyen kenyér kővé válna. Továbbá időjósló napnak is tartották: ha ezen a napon esik, jó tavasz lesz.

 

Az év első szabadban történő tisztálkodása, mágikus célzatú mosakodása a nagyhéthez kapcsolódott. Ha borongós volt az idő, azt mondták: 

 

Nagypénteken mossa holló a fiát,

Ez a világ kígyót, békát rám kiált,

Mondja meg hát ez a világ szemembe

Kinek mit vétettem életemben.

 

A hollónak és a varjúnak nagypéntek táján pelyhes fiai vannak. A varjú mivel szívesen tanyázik árokpartok, vízpartok mellett, ez adhatta a nép lelkébe a gondolatot, hogy megmossa nagypéntek táján a „fiát”, hiszen akkor már fehérek a pehelytől, pedig előbb csupasz, fekete fiókák voltak. 

 

Bátyán: „Nagypénteken reggel felkelés után mindenki folyóvízhez ment mosakodni. Régebben még a lovakat is kivitték és lemosták őket. Ez a mosakodás a betegségek elkerülése végett történt.”

 

Betegségelhárító, tisztító, termékenységvarázsló erőt tulajdonítottak a víznek, melyet rózsavíznek, hollóvíznek, aranyos víznek, aranyvíznek is neveztek különböző vidékeken. Ezt a mosdást nemcsak betegség ellen tartották jónak, hanem szépségvarázslónak is. A lányok azt várták a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplősek. A Tiszára járó lányok az egykori Szegeden a mosdás után a füzek alatt fésülködtek, hogy a hajuk hosszú legyen.

 

Házasságjósló szokás is egyben, hiszen, nagypéntekről nagyszombatra virradó éjszaka sokfelé a leány megmosdott, de nem törülközött meg, a törülközőt a párnája alá tette és az a legény, aki álmában letörölte az arcát, úgy vélték, az lett a jövendőbelije.

 

Ide kapcsolódott a gonoszűzés, illetve ennek realizálódása a féregűzés szokása is. Ezen a napon, egyes helyeken kolompokkal zajongtak, kígyót, békát kiáltottak és a gonoszt értették alatta, hisz a kígyó az ördög, a béka pedig a boszorkány megtestesítője volt. A kiáltást, a zajkeltést elriasztásként alkalmazták, gonoszűző erővel bírt a régiek szerint. 

 

Lajosmizsén szokás volt nagypénteken hajnalban a lányos háznál kolompolni. A locsolókannáról levették a szórófejet, beledobták a kannába, ezt rázták, és közben kísérteties hangon mondták: 

 

Kígyók, békák távozzatok! Kígyók, békák távozzatok! 

 

Népi gyermekjátékaink szintén őrzik a gonosz-, illetve féregűzéssel kapcsolatos szokásvilágunk maradványait. 

Szabó Kocsis Zsuzsanna

 

Forrás (szakirodalom és fotók):