Nagypéntek (Feria sexta in passione et morte Domini)

Pietà-mellékoltár a kecskeméti Sarlós Boldogasszony-kápolnában

Kecskeméten a 18. században, azon belül is az 1732 és 1794 közötti években, öt különálló kápolnát is használhattak a római katolikus hívek. A hagyomány szerint középkori eredetű Sarlós Boldogasszony-kápolna a város észak-nyugati szélén – egykor a városközpontot övező szőlőskerteken túl –, 1986 óta az arborétum területén helyezkedik el. Az épület népszerű latin megnevezésében („Sancta Maria de colle Angelorum”) is tovább örökített helyi hagyomány szerint a korai kőkápolna nem pusztult el, hanem azt az angyalok, a protestánsok térhódítása miatt, a Somogy megyei Andocsra vitték át. A ma látható barokk emlék egy Katona József által is megörökített csodás történet szerint 1713-ban épült, egy nemrégiben előkerült latin nyelvű alapítólevél szerint viszont 1718-ban. A kápolna jelen írásunk témáját adó, ma ismert egyetlen – 1770–1780 körüli késő barokk, baldachinos architektúrájú – mellékoltárának olajjal festett oltárképén Pietà-ábrázolás látható. Az ikonográfiai típus Vesperbildként (az elnevezés a nagypéntek esti ájtatosságra, liturgikus eredetére utalva) született meg a 13. század végétől kezdve a német, főleg Essen környéki apácakolostorokban. E folyamatban erőteljes ösztönző szerepe volt a koldulórendi reveláció-irodalomnak. De fontos az eredetét tekintve az apokrif Evangelium Nicodemi is, mely Máriának arról a vágyáról szól, hogy halott fiát még egyszer az ölében tarthassa. A Pietà lényegében a Keresztlevétel és a Sírbatétel közé helyezhető, bár a passió eseményeitől független, időtlen Andachtsbild (magánáhítat céljaira készült képtípus), ahol Mária anyai fájdalmán van a fő hangsúly (a hívő szempontjából pietà, compassio, azaz a Máriával való együttérzés, szenvedés felkeltése érdekében), míg a halott test beállítását döntően a sebek láttatása befolyásolta. Mindehhez szorosan kapcsolódik a Fájdalmas vagy másképpen Hétfájdalmú Szűzanya Lukács evangéliumával (2,34–35) hitelesített kultusza: „Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: »Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.«”

A kecskeméti egy népszerű kegyszobor – erre utalnak például Mária vörös ruhájára illuzionisztikus módon megfestett votívtárgyak –, a Sasvári Pietà nyomán készült. A Mária Terézia által oly kedvelt „Sasvári vagy is Sassini bóldog Asszony Képe” (Jordánszky Elek) jól láthatóan a típus virágkorában, valószínűleg a 16. század elején született késő gótikus munka. A felvidéki, fából faragott szobrot közismert legendája szerint 1564-ben Bakich Angelika, gróf Czobor Imre felesége „fogadásból tsináltatá” annak emlékére, hogy házassági válsága megoldásáért sikeresen imádkozott („...szívbéli fájdalmiban a’ keresztfa alatt kesergő fájdalmas Krisztus’ Anyához folyamodna...”). A Nyitra megyei Sasvár (ma Šaštin, Szlovákia) Magyarország egyik leghíresebb búcsújáróhelye volt, 1733–1786 között a pálosok voltak az őrzői, akik hatalmas új templomot építettek. A téma kutatója, Szilárdfy Zoltán szerint a „karakterisztikus ikonográfiai típusról elmondható, hogy a magyar kegyszobrok közül ez volt a legismertebb és legelterjedtebb a történelmi Magyarországon.” A Sasvári Pietà Mária-kápolnabeli jelenléte, valószínűsíthetően tehát annak nagy népszerűsége, oltárra helyezett, vagy köztéri és útmenti szobor másolatainak, kultuszemlékeinek, a habán kerámiákon, kegyérmeken, népi üvegképeken és mézeskalácsosok bábsütőmintáin látható, szinte díszítménnyé váló ábrázolásainak, a számtalan rézmetszetű szentképnek, és a kecskemétihez hasonlóan, a kegyszobrot festve megidéző oltároknak köszönhető. Ez utóbbiak közül különösen fontos lehetett, sőt közvetlen előképként tarthatjuk számon a Sasvári Fájdalmas Szűzanya tiszteletére a pesti pálosok kecskeméti kapuhoz közeli templomában (ma: Egyetemi Kisboldogasszony-templom) 1744-ben emelt oltárt. Ezen az ismeretlen mester a felvidéki kegyszobrot festette meg, méghozzá annak 1770-es évek elejéig érvényes elhelyezésének megfelelő baldachinos formájában. A pesti oltárkép hamarosan maga is kegyképpé vált. Folyamatos kultuszát jól mutatják a képen rögzített offerek (fogadalmi tárgyak), illetve az is, hogy egy szintén igen tisztelt másolatát a budai Szent Anna-templomban is megtalálhatjuk. A két festmény egyes részleteit, megoldásait összevetve, még inkább egyértelműnek tűnik a kapcsolat. Az oltárkép kék baldachinja például Kecskeméten oltárarchitektúrává, míg a drapériát tartó festett angyalkák szobrokká alakultak át. Szintén pesti mintát feltételez Mária vörös ruhája, Krisztus arca és a koronák formája, applikációt imitáló megjelenítése.

ifj. Gyergyádesz László művészettörténész