Nemzetközi tejnap – Május 28.

A tej ezernyi szállal kötődik a népélethez és a néprajzhoz. Számos alapvető élelmiszer készíthető belőle (például: tejföl, túró, gomolya, sajt, vaj stb.), ugyanakkor jelentős szerepet kap a folklórban is, mindemellett olyan szokások kapcsolódnak hozzá, mint például az erdélyi juhmérés.

A tejfeldolgozáshoz megannyi tárgy kapcsolódik, melyek közül most a Néprajzi Gyűjtemény egy sajtprése, más néven sajtszéke lett a világnap választott műtárgya. Ez egy többféle keményfából készült asztalosmunka. A két csavarmenetes faorsón egy gerenda mozogatható vertikálisan, az alsó gerenda pedig két-két faszöggel rögzített. A gerendák közé szélesebb deszkákat tettek, amelyek a sajtokat fogták közre. Az eszköz célja a még félkész sajtból a savó kipréselése. A savót külön edénybe gyűjtötték, melyet később több módon is elfogyasztottak, vagy felhasználtak. Előfordult, hogy a lányok az arcukat savóban mosták, hogy nyáron ne legyenek szeplősek. Az efféle sajtnyomót a Kecskemét környéki pusztákon a juhászok is gyakran használták a birkatejből készülő sajtok előállításához. A Kiskunságban nem volt szokás a sajt füstölése, de kísérletező kedvű pásztorok különféle adalékokkal, például köménymaggal ízesítették. Paraszti háztartásokban a disznósajt préseléséhez is ugyanezt a szerkezetet használták.

A sajtkészítés mindössze csak egy módja a tej hasznosításának, nem is beszélve a különböző tejes ételekről, mint például a tejbekása, vagy tejespite. Valószínűleg éppen amiatt fonódott a tej köré ilyen nagymennyiségű hiedelemanyag, mert; a kenyérhez hasonlóan; a mindennapi táplálkozás alapvető eleme volt, valamint a vásárokban is gyakori bevételi forrásnak számított a házi tejtermék. Éppen ezért a gazdasszonyok nagy félelme volt a tehén, s egyben a tej megrontása. A tejjel kapcsolatos hiedelmek Európában egészen az ókorig nyúlnak vissza, amikor is a mennydörgés isteneinek (pl.: Zeusz, Jupiter) tejáldozat járt. Az újkori Európa több területén is úgy vélték, hogy a villám okozta tüzet tejjel lehet eloltani. A tejhez köthető kelet-európai hiedelemalakokként mindenképp érdemes megemlíteni a balkáni tehénrabló sárkányt, valamint a románok által „ismert” zsétáron, vagy vajköpülőn utazó boszorkányt. A magyar népi hitvilág egyik leggazdagabban variált, még a 20. században is sokáig eleven hiedelemköre a tejjel kapcsolatos, ami szoros kapcsolatban állt a boszorkányhittel. A boszorkány egyik legfontosabb tevékenységi területe ugyanis a tehén, illetve a tej megrontása volt. A rontás legjellegzetesebb jeleként a tejhozam csökkenését és a véres tejet tartották számon. A tehenet, mint nélkülözhetetlen táplálékot adó jószágot, igyekeztek többféle rontáselhárító szokással megvédeni, a boszorkány kilétét, pedig mihamarabb kideríteni. Egy ilyen eljárásra szép példa a Katona József Múzeum Néprajzi Adattárában található BERECZKI Ibolya által, 1980-ban, Kömpöcön (Bács-Kiskun vármegye) gyűjtött történet, melyet Bitó Györgyné, akkor 60 éves asszony mesélt el.
„Napfölkölt előtt háromszor kemencébe fűtöttek, háromszor kellett oda beönteni a tejet, oszt akkor megjelenik a boszorkány […], megtudták, hogy ki volt, aki megrontotta [a tehenet].”
A boszorkány kilétének megismerése után sokszor a büntetés sem maradt el. Ez szintén jól illusztrálható Rácz Józsefné (ekkor 52 éves) visszaemlékezéséből, melyet ugyancsak BERECZKI Ibolya jegyzett le ugyanazon gyűjtőútján:
„Szótlanul csináltak mindent. Kivitték a tejet […] a nagy vasvályúba. Akkor abba beleöntötték, a másik[személy] meg ilyen lópatkókat tüzesített. Akkor aztán azokat belerakták a tejbe, oszt ugy odament az aki megrontotta a tehenet. Oszt akkor, persze, el volt már készítve az ütleg, akkor nagyon elverték… Mostmár ugye nincs boszorkány se, régen volt […].”
A rontást adó személy megbüntetéseként a megrontott tejet tüzes vassal szurkálták, hiszen úgy vélték ez fájdalmat okoz a megrontó személynek, ezáltal kényszeríthető a tehén gyógyítására is. A rontást különböző tilalmakkal igyekeztek megelőzni. Ezek nagyrésze a fejésre vonatkozott, úgy mint fejés után tejbe mártott ujjal meg kellett keresztelni a tehén hátát, vagy például a fejőedényt nem volt szabad födetlenül átvinni az udvaron. Kiskunmajsán a megrontott állatokat, a virágvasárnapon megszentelt barkaszemek elégetése során keletkező füsttel gyógyították meg.

A tejhez kötődő színes szokás és folklóranyag számtalan néprajzi tanulmányban megjelent már. Ezek mindegyike ékes bizonyítéka annak, hogy a paraszti és pásztorkultúrában milyen nagy jelentőséggel bírt a tej, annak fogyasztása és különböző módon történő feldolgozása, valamint milyen megbecsülésnek örvendett a tejet adó állat egy gazdaságban.
    

Kasza Dániel

Szakirodalom és források:
PÓCS Éva: Szócikkek egy mágiaenciklopédiához. Ethnographia. 115. 2004. 1-46.
Magyar Néprajzi Lexikon
KKJM Néprajzi Adattára