Népi iparművészeti

Ezt a tágas, boltíves épületet az egykori városi magisztrátus 1793-ban építtette, jövedelme kiegészítésére "serház" és pálinkafőző ház céljából. Építését Hacker József pesti ácsmesterre bízták, aki öt hónap és hat nap alatt végezte el feladatát.

 

bővebben rólunk

Információ

Információ:

tel.: +36 76 327 203

e-mail: muzeum.nepiipar@gmail.com

Cím: 6000 Kecskemét, Serfőző u. 19.

Nyitvatartás: Technikai okok miatt ideiglenesen zárva.

 

kedd – szombatig: 10.00 – 16.00

Pénztár zárás: 15.30

bővebb információ

Időszaki kiállítások


Időszaki kiállítások

Kiállítás / Időszaki kiállítás / Népi iparművészeti

„Magamban is helyén van a lélek…” (Mátyási József)

(Pásztorhagyományok, pásztortársadalom, pásztor életmód a Kecskemét környéki és a kiskunsági pusztákon)

Időszaki kiállításunk a pásztorság múzeumunk hagyományos néprajzi- illetve népi iparművészeti gyűjteményében fellelhető legszebb tárgyi emlékeit mutatja be, kiemelve a pásztorok lakhatási körülményeit, öltözködési, étkezési szokásait, valamint az állattartáshoz kapcsolódó eszközöket, munkafolyamatokat.

-

Állandó kiállítások


Állandó kiállítások

Kiállítás / Állandó kiállítás / Népi iparművészeti

Hagyomány és megújulás a magyar népi kézművességben

A népi iparművészet nem statikus, hanem a korral, az ízléssel és az igényekkel együtt változó, élő művészeti ág. Az állandó kiállításban a régi mesterek munkáinak bemutatása mellett helyet kapnak a fiatal, színvonalasan dolgozó alkotók is. Méltó módon kerül bemutatásra a népi iparművészet mind az öt fő szakága: a faragás, fazekasság, hímzés, szövés és a népi kismesterségek.


 

Programok

Kézműves foglalkozások a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

Jól felszerelt foglalkoztató műhelyünkben óvodás kortól várjuk a gyermekeket különböző kézműves foglalkozásainkra. Az alkotni vágyó felnőtteket is szívesen látjuk.

Népi és modern technikákat egyaránt kínálva, minden korosztály számára tudunk programot ajánlani.

Vágó Piros foglalkozásvezető mindenkit szeretettel vár!

Programok

Programok

Rólunk

Az épület története


Ezt a tágas, boltíves épületet az egykori városi magisztrátus 1793-ban építtette, jövedelme kiegészítésére "serház" és pálinkafőző ház céljából. Építését Hacker József pesti ácsmesterre bízták, aki öt hónap és hat nap alatt végezte el feladatát. A sörfőzést 1793. augusztus 1-én kezdte meg Petz János mester. Eredetileg az épületegyütteshez "ser"- és pálinkafőző ház, szárazmalom, sörszállító ökrök számára istálló, magtár, valamint kút tartozott.


A sörfőzés jövedelmezőségének csökkenése után átalakították, kibővítették, s 1875-től 1896-ig az ún. "Serház" laktanya volt.


1917-ben itt hozták létre a városi szeszfőzdét, amelynek 1935-ben a barackpálinka, 1941-ben a bugaci keserű, stb. vált híres termékévé.


1969-től 1981-ig a Budapesti Likőripari Vállalat palackozóüzeme volt. Ekkor került vissza a városi tanács tulajdonába. A Bács-Kiskun megyei és a városi tanács áldozatvállalásával - jelentős társadalmi összefogással - a Magyar Népi Iparművészet Múzeumává alakították át, s 1984. december 7-én adták át jelenlegi rendeltetésének.

Népművészet , népi iparművészet

A paraszti munka mellett a parasztok, pásztorok mindennapi életük és szükségleteik használati tárgyait maguk készítették. A közösség igénye, ízlése és elvárásai határozták meg és befolyásolták munkájukat. Természetesen volt lehetőség egyéni alkotásra és újításra, de az egyén alkotó tevékenységét a hagyomány korlátozta, minden újat a meglévő, közösség által meghatározott normarendszerhez kellett igazítania. A népművészet meghatározásánál tehát lényeges tényezőként soroltuk fel a hagyományt és a helyi ízlést, illetve a kettő által kialakított helyi stílust.


Kétségtelen, hogy a népi iparművészet is a népi hagyományokból merít, az alkotás folyamatában azonban a helyi ízlésnek már nem jut szerep, a közösség nem befolyásolja az alkotókat az újításban és az egyéni alkotásban.

Jellemző a népi iparművészeti alkotásokra, hogy a feledésbe merülő technikákat, mesterségeket felfedezi és újjáéleszti. Például a hímzés esetében a ma már nem használt viseleti darabokon megjelenő mintákat a mai igényekhez igazítja, átemeli a mai ízlésvilágba, s újra használható tárgyakat (öltözeti darabok, lakástextil) készít belőle, s ezzel megőrzi napjainkig e gazdag kultúrát.


A népi iparművészet szakágai

Faragás

A fafaragás mindig férfiak tevékenysége, parasztembereké, pásztoroké, paraszti specialistáké, háziiparosoké, mesterembereké.
Faragott díszítés kerülhetett a paraszti gazdaságok, háztartások sokféle szerszámára, edényére, használati eszközére. Legények, fiatalemberek faragták ki általában saját munkaeszközüket. Különösen sok fafaragással díszített tárgyat találunk a női munkák körében, például csigacsinálókat, mosósulykokat, mángorlókat, orsókarikákat, vetélőket, sőt fafaragás és berakás díszítheti az egész szövőszéket. Legtöbbjük kedveskedésnek, szerelmi ajándéknak készült, ezért díszesek. Sok darabon bevésett dedikáció mondja el, ki kinek adta ajándékba, minő érzelmekkel.
A paraszti faragógyakorlatból a 19. sz. elejétől egy sajátos pásztori ág, a pásztorművészet különült el, mely elsősorban a pásztorkodás szerszámainak (pásztorbot, juhászkampó, kanászbalta, tülök, rühzsírtartó, bárányjel) és a pásztorélet használati tárgyainak (szaru sótartó, pásztorkészség, ivótülök, tükrös, borotvatok) művészi megformálásában nyilvánul meg.
A múlt századi pásztorművészetre jellemző technikák (karcolt díszítés, domború faragás, berakás, spanyolozás) párhuzamait, előzményeit megtaláljuk parasztok és mesteremberek munkáin.
A pásztorok tárgyain sok régies forma és díszítmény őrződött meg, mint például a világfa ábrázolások. Jellemző, hogy tárgyaikon sok a figurális ábrázolás, sőt jelenetek, jelenetciklusok találhatók rajtuk.
A pásztorok gyakran ábrázolták saját magukat, más pásztorokat, állataikat, a pásztorok körében népszerű betyárokat is. Emellett jelentős a vallásos és a történeti tematikájú díszítőelemek használata.
A múlt század végére sok tárgy azért vált pásztori jellegzetességgé, mert a pásztorok akkor is őrizték, amikor a parasztok már elhagyták (például cifraszűr, duda, ing-gatya viselet, ezüst pitykés mellény). Ugyanakkor a múlt századi pásztorművészet városias, polgárias új elemeket is befogadott (óralánc, gyufatartó, úri szelencéket utánzó tükrösök).
A pásztorművészet emlékanyagában sok erőteljes, önálló stílust alakító egyéniséget különböztethetünk meg. Közülük több névről is ismert: Király Zsiga, Hodó Mihály, Barna János, Kapoli Antal stb.

Hímzés

Összehasonlítva más európai népművészetekkel, a hímzés a magyar népművészetben különösen jelentős. A hímzés intenzitásában tájanként nagy különbségek voltak, egyes videkeken a hímzés jelentéktelen maradt, a sokat hímző vidékeken azonban az egész szobabelső, ill. a viselet fő meghatározója lett.
A felhasznált alapanyag és a készítők szerint megkülönböztetjük a vászonhímzéseket, amelyeket rendesen len-, kender-, pamutvászonra, gyolcsra, ritkábban valamilyen gyári szövetre varrnak s a ház öltözetét, kisebb mértékben a testi ruhákat díszítik. Készítői és rendesen használói is maguk a parasztasszonyok, lányok, akik közül gyakran kiválnak a hímzés specialistái.
A hímzések másik nagy csoportja a szűcshímzéseké és a szűrhímzéseké, melyeket bőrre és különböző minőségű posztófélékre varrnak. Ezeket férfiak, szűcsmesterek, tehát tanult kézművesek készítik,vagy a mesterek családjához tartozó nők végzik.
A hímzőfonal lehet szőr (a magyar racka juh megfont és növényi festékanyaggal színezett szőre) vagy gyári gyapjú, pamut, házicérna, szűcsselyem és végül műselyem.
A tűn, esetleg gyűszűn, ollón kívül egyéb segédeszköz a hímzéshez nemigen kell, néhol hímezték rámán. A varrókészség, a fonalak helye egyébként kisméretű hímzőkosárban van, ezek mintájára az Alföldön áttört oldalú cserép fonaltartókat is készítettek.
A minta megjelenése mindenekelőtt attól függ, hogy a varró a keresztöltéses csoportot, a szálak számolására alapozó technikát választja-e, amely mértanivá teszi a mintát, vagy olyan öltéseket alkalmaz, amelyek ún. szabadrajzú tervek kivarrására valók. Ez utóbbiaknál fordul elő, hogy a mintát előrajzolják, "írják" az anyagra, innen a kalotaszegi "írás után varrott" vagy "írásos" elnevezés és a mezőkövesdi íróasszony, kalocsai író megnevezés.
Országszerte megtalálhatók a hímzésnek a régi stílusú népművészet körébe tartozó rétegei. A mintáknak egyaránt vannak szálszámolás után varrt és szabadrajzú változatai. A kivitelezésre jellemző az aprólékos pontosság, változatos öltéstechnikák, egy darabon nemegyszer akár nyolc vagy többféle öltés használata.
A múlt század elejétől az új stílusok, parasztstílusok megjelenésével ez a régi stílusú mintakészlet sokfelé zsúfoltabbá válik, kiszínesedik, új elemekkel, új motívumokkal egészül ki. A régi stílusú darabok sokrétű, változatos öltéstechnikája leegyszerűsödik, s a színek és a minták lesznek sokfélék.
Az utolsó, a legújabb hímzőstílusok a 20. században alakulnak ki. Ezekben a főként fehér gyolcs és kékfestő öltözetdarabok díszítésére jelennek meg az újfajta minták, melyeknek tervezése, színezése gyakran naturális törekvéseket mutat.
A parádés szoba a hímzések egész sorát mutatja be, hímzővidéken ezek adják jellegét, fő díszét. A ház legjava hímzései - és szőttesei - különösen nagy számban kerülnek szem elé az emberi életpálya fordulópontjain, lakodalomkor, amikor a kelengye díszes ruhaneműit kiállítják, valamint halálesetkor. Mindezeken a darabokon a hímzés megszabott módon, a legfeltűnőbb helyre kerül: párnahéjaknak a végére, melyek a fölvetett ágyon mind látszanak, a lepedőnek az alácsüngő szélére, abrosznak a közepére és szélére, kendőknek a látszó és érvényesülő széleire.

Szövés

A magyar parasztság gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná, textiliává szövése. Az így nyert anyagokból a család és a gazdaság textilszükségletét egykor teljes egészében , majd csökkenő mértékben biztosították.
Kender és lenvászonból készültek a testi ruházat egyes darbjai, gyapjúszőttesből felsőruhák, ezenívül a lakás és háztartás, valamint a gazdság területén tudták sokrétűen hasznítani a házilag előállított textiliákat.
A parasztgazdaságok törekedtek az önellátásra, ezért ragaszkodtak a gyapjú, kender, len házi feldolgozásához, ami a nők rendszeres munkája volt.. Időbeosztását tekintve pedig nagyszerűen illeszkedett a mezőgazdasági munkákhoz: a teljes szükséges időráfodításnak csupán kisrésze jutott a nyári mezőgazdasági munkák idejére, míg a többi, hosszan tartó munkát a téli hónapokban végezhették.
Bár a kender- és lenfoldolgozás tipikusan a parasztcsaládok nőtagjainak feladata volt, egyes vidékeken nem is számított férjhezmenésre alkalmasnak az a leány, aki fonni, szőni nem tudott. Mégis sokhelyen a fonalat szövésre kiadták mestereknek, takácsoknak.
A jobbágyfelszabadítás után az egyszerű, síma szőttesek mellett egyre inkább elterjedt a cifra szövés. A céhek korlátozó rendeletei megszűntek, mintás szőttest bárki készíthetett. A mintás szövést a falusi asszonyok a takácsoktól tanulták. Átvették a formákat, mintákat, felhasználták a mintakönyveik motívumait. A különböző vidékeken azonban a szövőasszonyok mintázásában ezek más és más értelmezést kaptak. Azok az átvételek maradhattak meg, amelyeket a közösség ízlése elfogadott.
A falusi élet minden egyes eseményének megszületett a maga jellegzetes szőttes darabja. A szőtt mintákat alkalmazták lepedőre, párnahuzatra, törölközőre, abroszra, kötényre, ingvállra. Házi használatra, a testi ruhákhoz általában tiszta fehéret szőttek, az ágyneműt, asztalneműt, törölközőkendőket kevés piros csíkkal díszítették. A hétköznap használt szőttesek egyszerűek voltak, de az ünnepi darabokat igyekeztek színessé varázsolni.

Fazekasság

A letelepedő magyarság az előttük itt élő avarság és a szláv lakosság által készített edényeket használta, majd a szlávoktól tanulták a mesterséget. A fazekas mesterséget, eleinte a hűbéri birtokok jobbágyiparosai űztek, később pedig elsősorban a városi, mezővárosi céhekbe tömörülő, kizárólag ipari-kereskedelmi tevékenységet űző mesterek.
A történeti Magyarországon hat nagyobb fazekasközpont létezik, amelyek különböző stílusjegyeket alakítottak ki. A hat nagy stíluscsoport a következő: Közép-tiszai terület, Felső-tiszai terület, Felvidéki terület, Közép- és Dél-alföldi terület, Dunántúli terület, Erdélyi terület.
A fazekasság legfontosabb nyersanyaga az agyag, amelyet a lakóhelyükhöz közel bányásznak, vagy különösen a tűzálló agyag esetében messziről hozatnak. A népi agyagiparosokat a feldolgozásra kerülő nyersanyag minőségétől, és az általuk elkészített edényfajtáktól függően többféle elnevezéssel illetik. A tűzálló agyaggal dolgozók a fazekasok, és a kályhások, a nem tűzálló agyagot felhasználók neve pedig tálas, és korsós. A fehéredényesek pedig ónmázas, ún. népi fajanszot készítettek.
A fazekasok vagy maguk vitték készítményeiket eladni, vagy kereskedőknek adták át, akik révén a készítési helytől távoli vidékekre, gyakran az ország határain túl is eljutottak. Az edényeket szalma közé, kocsira rakva, otthonuktól messze vitték készítőik. Az edényekért kapott fizetség nem mindig pénz volt, hanem terményért vagy más élelmiszerért cserélték el, ahogy a szükséglet megkívánta.
A 19. század második felétől a polgárosodás, és a gyáripar fejlődésével párhuzamosan elindult a fazekasság hanyatlása, a cserépedényeket lassan fölváltották a keménycserép, vas és zománcos edények és tárgyak sora.

Népi kismesterségek

A népi kismesterség nagyon sokszínű ága a népi iparművészetnek, hiszen mindaz idetartozik, ami az eddig említett négy szakágba (fazekasság, hímzés, szövés, faragás) nem. Többnyire olyan mesterségekről van szó, amelyek a parasztság speciális tárgyi igényeit szolgálták ki. A házilag nem előállítható tárgyak létrehozásához tanult mesteremberekre volt szükség.
A ruházkodást szolgáló iparágakhoz tartoznak: szűcsök, szűrszabók, kalaposok, paszományosok, kékfestők, csizmadiák, papucsosok, gyöngy- és szószőr ékszer készítők.
A fémet kovácsok, késesek, csengő és kolompkészítő mesterek, a bőrt, a lószerszám készítők, a bőrművesek és a kulacsosok használják fel.
Ebbe a nagy csoportba tartoznak még a természetben megtalálható különféle szálas anyagokat - vessző, csuhé, gyékény, szalma - felhasználó alkotók is.
A népi kismesterségek közé tarozó további szakmák: fésűs és szaruműves, népi hangszerkészítő, mézesbábos, tojásdíszítő, népi gyermekjáték készítő, népi bútorműves és bútorfestő, nemezelő, népviseletes babakészítő.

 

Az intézményben működő alkotócsoport

 

A kecskeméti Díszítőművész Szakkör

A szakkör 1952-ben alakult.
 Alapító tag és 1959-ig vezetője: dr. Varga Ferencné.
1960-1979 között a szakkörvezetői feladatokat dr. Nagy Györgyné vette át.
1980-tól 2015-ig dr. Varga Ferencné, a Népművészet Mestere vezette a díszítőművészeti szakkört, majd Mucsi Jenőné népi iparművész vette át a szakkörvezetéssel járó feladatokat.
Jelenleg közel 15 aktív tagjuk van, közülük négyen a népi iparművész cím tulajdonosai.
A több mint 70 éve működő szakkör tagjai hazánk néprajzi tájegységeinek hímzésén kívül a határainkon túli magyar hímzéskultúrával is megismerkedtek különböző tanulmányutakon. Az elsajátított hímzéseket feldolgozták, majd helyi, megyei és országos kiállításokon szerepeltették, ahol számtalan oklevél fémjelezte a szép munkáikat. Egy Nívódíj, kétszeres Kiváló Együttes cím, valamint a Katona József – díj (Kecskemét Megyei Jogú Város rangos díja) büszke tulajdonosa a szakkör.
Az utóbbi években figyelmük szűkebb és tágabb környezetük hímzéskultúrája felé fordult. A kecskeméti subahímzés mellett a hercegszántói sokác (horvát)-, és a 19.sz.-i hartai hímzéseket gyűjtötték és dolgozták fel.
Az országban több hímző szakkörrel alakítottak jó szakmai és baráti kapcsolatot, melyet folyamatosan ápolnak (Bácsalmás, Békéscsaba, Cegléd, Jászberény, Komádi, Kunbaja, Nagykőrös).
A kecskeméti szakkör évtizedek óta komoly segítséget nyújt a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület által szervezett, a NKA támogatásával a díszítőművészeti szakkörvezetők, és minden hímzést kedvelők számára a nyári továbbképzési táborainak programszervezésben, valamint az elméleti és a szakmai előadók kiválasztásában.
 

A szakkör – keddenként 14-16 óra között - ideális körülmények között az aktuális keddeken dolgozik a Népi Iparművészeti  Gyűjteményben, ahol igazi otthonra találtak. Tevékenységükben a több mint 70 éve kitűzött cél – csak tiszta forrásból származó népi értékek kutatása, feldolgozása, és megőrzése – nem változott, ma is érvényes.

Kecskemét, 2023. 05. 23.

Kriskóné Dávid Mária
 etnográfus

 

Galéria

Látogatás

Belépőjegy

 

Teljes árú belépőjegy: 1000.-Ft

Kedvezményes belépőjegy - diák (6-26 éves korig): 500.-Ft

Kedvezményes belépőjegy - nyugdíjas (62 év felett): 500.-Ft

Családi jegy (18 év alatti személyt kísérő hozzátartozó) / fő: 500,-Ft

Múzeumpedagógiai foglalkozás, kézműves foglalkozás: 800.-Ft

 

Tárlatvezetés

 

Az épületről és a kiállításokról komplex, vagy egyes részekre kiterjedő tárlatvezetés kérhető. Tárlatvezetéseket egyéni és csoportos látogatók számára kizárólag előre egyeztetett időpontban tudunk biztosítani, maximum 20 fő / csoport.

Díja: 2.000.-Ft / csoport

 

Belépőjegy a Kecskeméti Katona József Múzeum minden tagintézményébe: 3300,-Ft

(Cifrapalota, Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye, Népi Iparművészeti Gyűjtemény, Orvostörténeti Múzeum, Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely)


Fizetési módok: Készpénz

Kecskeméti diákcsoportok számára a múzeumi belépés ingyenes.
Egyéni belépőket zárás előtt fél órával ad ki a múzeum!

 

Információ

 

cím: 6000 Kecskemét, Serfőző u. 19.

telefon: 36 76 327 203

e-mail: muzeum.nepiipar@gmail.com

GPS koordináták: N46°54.141, E19°40.839

Megközelítés:
Az 1-es és 22-es számú helyi járatú autóbusszal (jegyet a buszon lehet váltani),
leszállni a Katona József Gimnáziumnál kell.
 

 

 

Nyitvatartás

Technikai okok miatt ideiglenesen zárva. 

Kedd – Szombat: 10.00 – 16.00

Pénztár zárás: 15.30

 

Kedvezményes belépés


A kedvezményes belépést A muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezményekről szóló 194/2000. (XI.24.) kormányrendelet szabályozza:


50%-os kedvezményes belépés:

  • 6 - 26 éves kor közötti magyar és egt állampolgárok
  • legalább két 18 év alatti személyt kísérő legfeljebb két fő hozzátartozó
  • 62 - 70 éves kor közötti magyar és egt állampolgárok

 

Díjtalan belépés:

  • 6 év alatti gyermekek
  • 70. életévüket betöltött felnőttek
  • fogyatékkal élők, egy fő kísérővel
  • az EMMI által kiadott, szakmai belépővel rendelkezők; valamint a legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai (Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Magyar Levéltárosok Egyesülete)
  • a közoktatásban dolgozó pedagógusok
  • ICOM-kártyával rendelkezők
  • Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége tagintézményeinek dolgozói
  • Minden hónap utolsó szombatján a 26 év alatti személyek, továbbá a 18 év alatti személyeket kísérő, legfeljebb két közeli hozzátartozó
  • Ingyenes a belépés minden látogató számára Magyarország nemzeti ünnepein: március 15., augusztus 20., október 23.

A kedvezmények a magyar állampolgárokra, magyar igazolvánnyal rendelkezőkre és az EGT állampolgáraira vonatkozik, a kedvezményre jogosító igazolvány felmutatásával.


Látogatói szabályzat

 

Kiállítótér: A kiállítótérbe kérjük ne vigyen be ételt és italt. Élő állatot (kivéve vakvezető kutyát) tilos a kiállítótérbe bevinni. A közönség számára zárt területek nem látogathatóak.

 

A kiállított műtárgyakhoz, valamint a kiállítási segédeszközökhöz ne nyúljon hozzá! Amennyiben olyan eszköz áll rendelkezésre, amit meg kell érinteni, arra felhívjuk a figyelmét. A múzeum területén, a lépcsőkön és a kiállítótérben tilos a szaladgálás.

 

Fényképezés: Fénykép és videó készítés kizárólag a pénztárnál megvásárolt fotójeggyel engedélyezett. Vaku használata tilos. A felvételek kizárólag személyes célokra használhatóak.

 

Tárlatvezetés: Kiállításainkon kizárólag a Múzeum munkatársai tarthatnak tárlatvezetést, előzetes egyeztetést követően, díj ellenében.

 

Mobiltelefon: Kérjük, a kiállítóterekben ne zavarja a többi látogatót hangos beszéddel, mobiltelefonját halkítsa le és ne használja beszélgetésre!

 

Dohányzás: A Múzeum egész területén tilos a dohányzás, elektronikus cigaretta használata sem megengedett.

 

Akadálymentesség: Kerekesszékkel érkező látogatóink a Csányi János krt. felőli bejáratot tudják igénybe venni. Belépési szándékukat csengetéssel tudják jelezni. Az épület földszintjén található kiállítás kerekesszékkel megközelíthető. Az első és második emeleten lévő kiállítóterekhez lépcsősor vezet.

 

Zárási rend: Belépőjegyet 15.30 percig adunk ki. Kérjük, hogy szíveskedjen elhagyni az adott területet a zárást végző kollégák megjelenésekor. Az épületet 16 óráig kérjük elhagyni.

 

Tájékoztatjuk tisztelet látogatóinkat, hogy a kiállítótermekben kamerás megfigyelőrendszer működik.

 

Köszönjük, hogy együttműködik velünk értékeink megőrzésében!

 

Tanulás

Kézműves foglalkozások a Népi Iparművészeti Gyűjteményben

Jól felszerelt foglalkoztató műhelyünkben óvodás kortól várjuk a gyermekeket különböző kézműves foglalkozásainkra. Az alkotni vágyó felnőtteket is szívesen látjuk. Népi és modern technikákat egyaránt kínálva, minden korosztály számára tudunk programot ajánlani. Vágó Piros foglalkozásvezető mindenkit szeretettel vár!
 

Foglalkozásvezető: Vágó Piros

 

Foglalkozások helyszíne:
Népi Iparművészeti Gyűjtemény
6000 Kecskemét, Serfőző u. 19.


Részvételi díj: 800 Ft/fő


Jelentkezés, érdeklődés: 76/327-203 vagy
muzeum.nepiipar@gmail.com

Letölthető dokumentumok:

Munkatársaink