„Sárgájának felső fele Fényes nappá fenn az égen” - A tojás mint egyetemes szimbólum

A tojás – formájából adódóan is – „egyetemes képzet szerint a szferikusnak elképzelt kozmosz jelképe”. Nem meglepő tehát, hogy ezen az archetipikus képzettársításon túllépve több kultúra teremtésmítoszában központi, kiindulási helyet tölt be. A mitikus történet legtöbbször nagyon hasonló sémán alapul: a világtojásból kel ki az istenség, hérósz vagy az első ember, aki ezután megteremti az emberiséget. 

Az ókori keleti vallások közül a kínai és indiai teremtésmítoszok között is fellelhetőek az előbb bemutatott vázra épülő mítoszok. A kínai hagyomány egyik, 3. században lejegyzett változata szerint az első ember, Pan–ku a tojáshoz hasonlított világmindenségből nőtte ki magát és választotta el egymástól az eget és a földet. Az indiai ősmítoszban nagyon hasonló motívumok találhatóak meg: a kozmikus tengeren úszó csírából, aranymagból vagy tojásból (Hirangjagarbha) keletkezett a teremtő, belőle pedig Brahma istenség. Ebben a körben azonban további képzetek is társulnak a tojáshoz: egyes mondák szerint Siva isten egész életét a világtengeren úszó tojásban tölti.

A világ létrejötte az egyiptomiak hite szerint is a mindent betöltő ősvízzel, egyfajta kaotikus ősállapottal kezdődött. Egyfajta magyarázat alapján a vízből kiemelkedő dombon virágzó lótusz vált az emberiség bölcsőjévé, azonban elterjedt olyan változat is, amelyek szerint az ősmadár keltette ki tojását a szigeten, ebből született a világmindenség. Nem elhanyagolható információ, hogy Egyiptom területén folytatott temetőásatások során is kerültek elő figurális karcolással díszített tojások sírkontextusból.

Az etruszk túlvilághit igen jelentős forrása a Kr. e. 6–5. századi sírkamra festészet. Tarquinia területén nem egy olyan síremlék került elő, amelynek falát lakomajelenetet ábrázoló freskó díszítette. Egyes esetekben az egyik résztvevő kezében tojást tart (Tomba delle Leonesse, Tomba dei Leopardi, Tomba degli Scudi). Az ábrázolt jelenetben a tojás fontos szimbolikus szerepet tölt be: amennyiben a tojást tartó személyt a halottal azonosítjuk, akkor az ő attribútuma, amely kiemeli a többi résztvevő közül, esetleg valamilyen formában az ő másvilági létéhez kapcsolódik. Ugyanez a szkéma figyelhető meg bronztükrök és terrakotta edények díszítésein. A halotti kultusszal való összefüggést erősíti a tény, hogy a Kr. e. 7. század orientalizáló sírkamráiban gyakran találtak a feltárók luxus importnak számító strucctojás maradványokat, illetve több esetben kerültek elő parázstartók szénnel és tojásokkal töltve, amelyek talán a halotti tor maradványai lehettek.

Az antik mítoszokban is találkozunk a tojással: elsősorban Léda történetében tölt be központi szerepet. A mítosz egyes változatai szerint Zeusz hattyú alakjában szeretkezett a lúd alakot öltő Lédával, amely után a nő két tojást rakott.

Ezekből Kasztór, Polüdeikés, Klütaimnészra és Helené keltek ki. Más változatokban a tojásokból – vagy tojásból – született gyermekek édesanyja valójában Nemesis, akinek tojásait egy pásztor Lédához vitte, hogy felnevelje a kikelő gyermekeket. Az orphikus mitológia teremtésmagyarázatában is megfigyelhető a keleti népek mítoszaira jellemző történet: ebben az esetben Phanes, a teremtő isten – más változatok szerint egy testetlen, szárnyas isten – kelt ki az ősvízben úszó tojásból, s teremtette meg a világot. Az archaikus kori hellén temetkezésekben is előfordultak mellékletként tényleges tojások vagy agyagból készült utánzatok, emellett a lakomát ábrázoló jelenetek étellel és itallal megrakott asztalain is láthatóak tojások.

A Kalevala által elmesélt teremtéstörténet egészen hasonló az előzőekben bemutatottakhoz: a végtelen világtenger felett repülő madár a Víz asszonyának térdén talált talpalatnyi szárazföldön tudott fészket rakni, amelybe aranytojást tojt.  A Víz asszonyának térdén összetört tojás héjának alsó részéből lett a föld, tetejéből az ég, a sárgájából a Nap, a fehérjéből a Hold, többi töredékéből pedig csillagok és felhők. E mítosz szerint az egész kozmosz léte visszavezethető egyetlen tojásra.

„Mutatnak a morzsák szépet. 

A cserepek csínos képet:

Tört tojásnak alsó fele

Válik alsó földfenékké,

Tört tojásnak felső fele

A felettünk való éggé,

Sárgájának felső fele

Fényes nappá fenn az égen,

Fehérjének felső fele

A halovány holddá lészen;

Tojáson mi tarka rész volt,

Égen csillag lesz belőle,

Tojáson mi feketés volt,

Lesz belőle ég felhője.”

A Kárpát-medence múltjára helyezve a hangsúlyt, időrendben elsőként a kora vaskori urnamezős kultúra népességének temetkezéseit érdemes kiemelni, a mai Békásmegyer település korabeli temetőjének több sírjából kerültek elő tojások, gyakran madár alakú kerámiaedényekkel együtt, olykor egyfülű korsók belsejében vagy kerámiaedények közvetlen közelében.

Hazánk területén az 1. században megjelenő római lakosság temetkezési szokásainak is fontos eleme a tojás, a halotti lakoma előételeként ugyanis csigát, osztrigát, halat, salátát, valamint tojást szolgáltak fel. A főfogást követő desszert szezonális gyümölcs, leggyakrabban alma volt. A tojás és alma helye a halotti torban nem véletlen: egyes értelmezések szerint metaforikus kezdet és vég szimbólumai. Ennek ellenére a római kori temetkezési szokásokat vizsgálva egyáltalán nem általános a tojás sírba helyezése, a mai Magyarország területén tudomásunk szerint csupán Aquincumban és Solymáron tártak fel tojásmelléklettel ellátott sírokat a régészek. 

Az említett mellékletadási szokás alapvetően a szarmaták temetkezési szokásaitól is idegen, ennek ellenére Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria Nyíregyháza – Felsősima temetőjében bukkantak halott mellé helyezett tojásokra. 

De nem példa nélküli az efféle mellékletadási szokás az erdélyi, gót népességhez kapcsolt Marosszentanna–Csernyahov kultúra temetkezéseiben sem, több erdélyi lelőhely sírjaiban volt fellelhető tojáshéjmaradvány. 

A népvándorlás korának népei közül a gepida sírokban is ritkaságszámba menő, ugyanakkor nem példanélküli a tojásmelléklet, amint azt a kiszombori temető 31. sírja is példázza.

Langobárd temetkezésekben gyakoribb melléklet a tojás. Egyik legérdekesebb példa a szóládi temető 9. sírja, melynek méretes gödrét lakásbelsőhöz hasonlóan alakították ki, berendezési tárgyakat, bútorokat tettek, s a tojások az összeroskadt asztal maradványain kerültek elő – feltételezhetően mint ételmellékletek. 

A Kárpát-medencében a 6. század utolsó harmadában megtelepedő avarok más kultúrákhoz képest feltűnően sok esetben tettek halottaik mellé tojásmellékletet. Magyarország közigazgatási határain belül nyolcszáznál is több azoknak a korabeli síroknak a száma, melyek feltárásakor tojáshéjmaradványok kerültek elő. Ez a gyakoriság egészen a 19. század végétől nagy érdeklődést váltott ki a korszakkal foglalkozó régészekből. Az avar kori tojásmellékletek értelmezésével, a temetkezési rítus során betöltött szerepével számos kutató foglalkozott, esetenként statisztikai és természettudományos szempontokat is bevonva az értelmezési kísérletekbe.  

Az avar időszakot követően a hagyomány Karoling-kori meglétét (illetve esetleges továbbélését) bizonyítja Garabonc–Ófalu I. temetőjéből előkerült kettő tojásmellékletes gyermeksír (46. és 47. sírok).

Éry Kinga Sárbogárd–Forrás dűlő, Tringer-tanya lelőhely 10. századi temetőjéből közölt sírmellékletként elhelyezett tojásokat. Tapasztalata szerint ez a fajta mellékletadási szokás meglehetősen ritka a középkori sírokban. A honfoglalás időszakából Piliny–Leshegy 39. sírjában fekvő fiatal leány jobb sarka alatt találtak tojáshéjat, az államalapítás utáni időszak leletei közül pedig említhető Letkés–Téglaégető 10-11. századi temetője is, ahol a 21. és 66. kislánysírokba került mellékletként tojás.  Erre az időszakra (10-11. sz.) keltezhető a Szegvár – oromdűlői temető 562. sírja, amelyben a 8-9 éves gyermek jobb alkarcsontjai fölött helyezkedtek el a megtalált tyúktojások.  „Hímes” tojások kerültek elő megyénkben, Kiskunfélegyháza–Páka, Dósa tanya 2. sírjában.  

A későbbi középkor során is ritka, de azért helyenként megfigyelhető a tojásmelléklet. Móra Ferenc a Szeged–ötömösi Anjou-kori temető 1. női sírjában méret és szín alapján bíbic tojásaként határozta meg a halott fejénél talált töredékeket.  Az említett temetőben egyébként több sírban volt megfigyelhető a tojásmelléklet, minden esetben női temetkezésekben, a fej mellett.  A középkorban betelepülő keleti népek hagyatékában is jelentkeznek a halottakkal eltemetett tojások. Esetükben érdekes szempont, hogy a Magyar Királyságban való letelepedésük és fokozatos keresztény hitre térésük után mennyi ideig maradt szokásban a tojásmelléklettel való temetkezés, illetve ugyanaz a kérdés vetődik fel, amely a középkor többi tojásmellékletes sírjával kapcsolatban, mégpedig, hogy a puritán keresztény temetési rítusba hogyan volt beilleszthető az ilyenfajta mellékletadás meglehetősen pogány vonásokat tükröző szokása. A kun temetkezések esetében Hatházi Gábor és Pálóczi Horváth András hívták fel rá a figyelmet, hogy a tojások nagyon gyakran a mellkasra kerültek.

A tojás önmagában annyira szemléletes, mindent magába foglaló „tárgy”, amely a születés, csírázás, vagyis a teremtődés, a kezdet jelentéskörén kívül az egész világot magában hordozza. A leírt Nap és Hold konnotatív jelentéseként a férfi és női princípiumok megjelenítője is, emellett magában hordoz minden kettősséget, egymást kiegészítő ellentétpárt. A fentiek fényében nem meglepő, hogy a tojás általános termékenységszimbólummá vált a néphitben is.

Elsődlegesen női jelkép, több kultúrában az anyaság, Földanya jelképe, de egyúttal az újjászületésé is. A természeti népek a világ keletkezését és működését ciklikus folyamatként látták és tapasztalták, melyben a tavasz a megújulás időszaka, s természeti megfigyelésük, hogy a vadmadarak az évben ekkor költenek először, valamilyen szinten hozzájárult e képzettársításhoz – bár egy ilyen bonyolult szimbólum esetében nem érdemes feltétlenül ennyire konkrét, kizárólagos magyarázatra következtetni. A szimbólum ezen a jelentéssíkon is különösen alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a keresztény interpretációban Krisztus feltámadása ünnepének fontos jelképévé váljon bizonyos nemzetek szokásaiban.

Honti Dorka