Időszaki kiállítás / Cifrapalota
XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé – Prófécia
2023 novemberében közzétett felhívásunkra ezúttal (az előzsűri után végül be nem adókat nem számítva) 232 művész 232 alkotást, illetve sorozatot adott be, amiből a XI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé zsűrije összesen 137 alkotó 137 művét, sorozatát javasolta kiállítani és a katalógusban megjelentetni. (A zsűri tagjai voltak: Balanyi Károly Ferenczy Noémi-díjas grafikus- és zománcművész; Gaál József Munkácsy-díjas képzőművész, MMA rendes tagja, Magyar Képzőművészeti Egyetem docense; ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténész, Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályvezetője, a biennále alapító kurátora; Prof. Dr. Kelecsényi Csilla Ferenczy Noémi-díjas textil- és képzőművész, egyetemi tanár, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat képviseletében; Péter Ágnes Munkácsy-díjas szobrászművész, nyug. egyetemi docens, a Symposion Alapítvány elnöke.)
A 12. alkalomra választott témánkat (prófécia) világunk jelenlegi helyzete teszi különösen aktuálissá, hiszen rengeteg a bizonytalansági tényező (háborúk, bolygónk erőforrásainak felélése, klímaváltozás, energiaválság, túlnépesedés, migráció), s ez a jövőnkbe vetett hitünket is erőteljes befolyásolja. Reisinger János irodalomtörténész szerint tíz hatalmas léptékű, évezredek eseményeit felölelő jövendölés található a Bibliában. Ezeket a perspektivikus vagy vázlatpróféciákat tovább részletezi az a mintegy hatszáz pillanatkép-prófécia, melynek egyharmada szól a Megváltónak első, másik kétharmada pedig a második eljöveteléről. A Biblia is „prófétai beszéd”-ként határozza meg magát, melynek „egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből” (2Pét 1.20). Viszont számtalan olyan jövőkép is létezik, mely az isteni kinyilatkoztatáson (revelatio, apokalüpszisz) alapuló a próféciával, a sugalmazással (ispiratio, theopneusztosz) szemben hamis, babonás jövendölés, jóslás, divinatio. Amikor egy-egy biennálé tematikáját kiválasztjuk, egyre inkább igyekszünk tehát a világ jelenlegi problémáira is reflektálni, ezzel is elősegítve a hagyományos keresztény ikonográfiai megoldások, ábrázolások megújítását, újraértelmezését a kortárs képző- és iparművészetben. Tehát most sem egyszerű „tankönyvi” illusztrációkat vártunk, hanem az eredeti elképzeléseinket folytatva, a kiírt téma minél magasabb szintű, egyéni jegyeket is hordozó, a kortárs vizuális (és ikonográfiai) nyelvezet segítségével a ma embere számára is átélhető módon megfogalmazott művészi feldolgozását, értelmezését. II. János Pál pápát (Levél a művészeknek) idézve: „Meghívlak benneteket, hogy fedezzétek föl újra a szellemi és vallási dimenzió azon mélységeit, melyek a művészetet legnemesebb kifejezési formáiban mindig jellemezték.”
ifj. Gyergyádesz László
a biennálé alapító kurátora