„Szamóca bíborában…” – Szamócatermesztés Kecskemét és környékén

„De rozmarinnal együtt

A kis rukerc, fügécske,

Cseresznye, sárgadinnye

És rózsa öszveséggel

Van elvegyítve a szép

Szamóca bíborában.

Szép színe drágalátos,

Mézíze szájat enyhít,

S illatja a velőkre,

Mint egy nepente, felhat.”

(Csokonai Vitéz Mihály: A szamóca)

A szamócaérés- és szedés időszakába léptünk. Az aprócska, bogyós gyümölcs termesztése kiemelkedő jelentőséggel bír a világ számos pontján, elsősorban korai érési ideje miatt. Oswald Macherauch – a világhírű szamócanemesítő – a gyümölcsök királynőjének nevezte ezt a növényt. Az ókori rómaiak által is kedvelt gyümölcs gyógynövénynek is számított. Sokáig a köznép nem engedhette meg magának, így csak a gazdagok kiváltsága volt, luxuscikknek számított. A legzamatosabb gyümölcsök egyike, amely amellett, hogy finom, számos kedvező élettani hatással is bír, például elsőrangú C-vitamin-forrás magas antioxidáns-tartalma miatt. A rózsafélék családjába tartozó növény, latinul Fragaria, a  magyar köznyelvben eper, tudományos nevén szamóca. Az eper és szamóca kifejezések egysége vagy különbsége, nemzetközi, nyelvtani, és nyelvtörténelmi értelmezésben nem tisztázott. A termesztett fajokat általában epernek, vagy földi epernek nevezik. A szamóca, földieper évelő gyümölcstermő növény. Az Európában őshonos erdei epret a franciák és belgák már a 14. században, kertben kezdték termeszteni, a csattanó epret az angolok a 16., a muskotályepret a franciák a 17. században ültették a gyümölcskertbe. A 17. században került Európába és széles körben terjedt el a nagy szemű virginiai szamóca, majd a 18. században a chilei szamóca. Az eper szavunk az ősi magyar szavak közé tartozik. A magyarság már az őshazák valamelyikében elsajátította az ide vonatkozó gyümölcsészeti ismereteket. Magyarországon a 16. századtól ültették kertekbe az igényesebb termesztők, de inkább gyűjtögetett gyümölcsként ismerték a szamócát. Kisüzemi piacra termelése a filoxeravész pusztítása után (19. század vége), a parlagon maradt szőlőterületeken indult meg. Mivel az ország klimatikus viszonyai eltérőek, így csak az ország meghatározott területei alkalmasak ennek a gyümölcsnek a termesztésére. A szamóca a lazább, homokosabb talajokat kedveli, így a Duna–Tisza közén, az Alföldön és a Szentendrei-sziget homokos talajú részein alakultak ki a főbb termesztő körzetek. A kiemelkedő szamócatermesztő települések közé tartozik Nagykőrös, Örkény, Lajosmizse, Zsombó, Kisvárda, Tahitótfalu, valamint a Somogy megyei Csököly. A legtöbb ideje alkalmazott és egyben legalapvetőbb művelési rendszer a szabadföldi termesztés.

A Kecskeméti Múzeum Néprajzi adattárában a következőket olvashatjuk: 

„Régennek Kecskeméten szamócával is nagyobb mérvben foglalkoztak, mint jelenleg. Több fajtája volt ismeretes. Az utóbbi években a szárazság nagyon sok kárt okozott. Nyirkosabb, lapályosabb talajt kíván.”

A Kecskeméti Közlöny 1933. július 9-i száma arról számol be, hogy: 

„250.000 pengőt kapott Kecskemét az idei szamócatermésért. A szamóca az idén lett nagyobb, jelentősebb kiviteli cikke a kecskeméti gyümölcspiacnak. Az időjárás nagyon kedvezett neki,

igen szép termés volt. Hozzávetőleges számítások szerint mintegy 55 vagonnal szállítottak el Kecskemétről, ami — 45 filléres átlagárral — 250.000 pengő körüli összeget tesz ki.”

Lajosmizsén, hagyományosan, minden évben Szamóca Vásári Forgatagot rendeznek, idén XI. alkalommal, május 21-én.

Szabó Kocsis Zsuzsanna