A pipázás világnapja – február 20.
Az Amerikából érkezett dohány meglepően gyorsan terjedt el Európában és viszonylag hamar meghonosodott a dohányfogyasztás, majd a ma is ismert dohányzás.1 A kezdeti, mára kevésbé közismert gyógynövényként történő fogyasztást (főzetek, tubákolás, rágás), a 18. században váltotta fel a dohányzás legarchaikusabb, ma is ismert és gyakorolt formája, a pipázás.2 A dohányfüst szívás egészen a 19. századig sok helyütt tiltott tevékenységnek számított, vagy éppen pestis és kolera járványok idején gyógyászati céllal gyújtottak rá.3 Az egyház ellenzésének folyományaként már a dohányzás korai szakaszában bűnös időtöltésnek titulálták, s a dohány eredetét magyarázó népmesékben is az ördögtől származtatják a pipázást.4
A pipázás kizárólag a férfiak kedvteléseként volt elfogadott. Divatja Magyarországon a reformkorban élte virágkorát és a vidéki, nemesi életmód jelképévé vált a hosszúszárú pipát szívó nemes alakja.5 A pipát a 19. század végén váltotta fel a szivar és a cigaretta, hiszen nem illeszkedett a modern, lendületes életmód elvárásaihoz. A pipázás a parasztok és pásztorok körében az I. világháború után kezdett háttérbe szorulni a cigarettázással szemben, azonban sokaknál egészen a paraszti életmód eltűnéséig fennmaradt ez a dohányzási forma.6 A pásztorok egészen a 20. század derekáig használták a pipadohányt állatok, sőt emberek gyógyítására is.7 A pipázás köré a vidéki társadalomban különböző cselekvés- és viselkedésminták is társultak. Gyakran a kedvenc pipájukkal együtt temettek egy-egy parasztgazdát.8 A pipagyártás különféle mestereknek adott munkát, mint például a tajtékpipa-metszők, csutorások, réz és ónművesek. Európa-szerte ismertté vált magyar pipakészítő központok jöttek létre a 18. században, mint például Debrecen és Selmecbánya.9 Kialakultak különböző típusú és formájú pipák: deák, kávéházi, méhész, munkácsi pipa.10 Mindemellett számos tárgy kapcsolódik a pipázás szokáscselekvéséhez. Dohányvágó, dohányszita, pipaszurkáló, dohánytartó, a pásztorok körében a pásztorkészség, valamint a pipatórium, más néven pipatartó.11 Ez utóbbi tárgy kerül most bemutatásra a Kecskeméti Katona József Múzeum egyik pipatartója mentén.
A pipatartó, más néven pipatórium a pipák reprezentatív elhelyezésére szolgáló állvány.12 A pipák tárolásának ez a legillendőbb módja.13 A művészi igénnyel elkészített, polgári pipatartók mellett akadnak, szintén mívesen megmunkált, pásztorok által faragott példányok, valamint házilag barkácsolt paraszti darabokra is találunk példát.14 A tárgyalt pipatóriumot (65.1.90.) GÉMES Balázs vásárolta a gyűjtemény számára Bócsán (Bács-Kiskun vm.) 1964-ben, Fleisz Jánostól. A gyűjtés idején, a tárgy már 20 éve a padláson volt, hiszen az a pipatartó eladójának apjáé volt. A tárgy leírókartonja szerint ez a pipatórium a 19. század végén készülhetett. Szerencsére az adatközlő fel tudta idézni a pipatartó egykori helyét is a házban. Fleisz János visszaemlékezése szerint a szobában, a kemence mellett „volt egy vacok, ahol az öreg alutt, affölé volt akasztva”.15 A tárgy tehát igen személyes kapcsolatban állhatott néhai tulajdonosával. A rövid leírásból azt is megtudjuk, hogy Fleisz János édesapja nem csak pipáját, hanem a gyufa elterjedése előtti időben használatos tűzütő acélt és kovát is tartotta. Feltehetően ezért alakította ki készítője16 két polcosra. A pipatartó megjelenésében nem tér el az általános jellegzetességektől,17 azonban meglehetősen egyszerű és rusztikus kivitelű. Fenyőfából készült, egyszerű faragásokkal és mart szegélyekkel díszített, ragasztással és szögekkel összeillesztett házi asztalosmunka. Még rendes akasztója sincs. A pipatartó nagyrészét barna festékkel kenték le, mely mára sok helyütt megkopott. Háromszög alakja miatt erősen emlékeztet egy ház oromzatára, melyhez egy háztetőkről ismert faragott oromdísz is hozzájárul.18 Az oromdísz már a gyűjtés idején törött volt, egy lyukas szívet, vagy fordított csepp formájú díszt mintázhatott. Kialakítása azért is hordoz rendkívül érdekes kettősséget, mert a pipatartó polgári háztartásokból került a parasztházak bútorai közé ám az egyik legarchaikusabb, ókori időkre visszautaló szekrényformát jeleníti meg.19 LÜKŐ Gábor szerint a nyeregtetős házakra emlékeztető ládaforma a burját-mongol sámánok ládáin fellelhető, ősi bútorforma, melyekre Moldvában és onnan Keletre is talált példát.20 A pipatartó ezen kialakítása persze nem késztethet arra, hogy mélységekbe menő párhuzamot vonjunk egy polgári eredetű bútor és sámánok ládái között, mindössze érdekes és elgondolkodtató miért alakította készítője ilyen hangsúlyosan háztető formájúra ezt a kisbútort. Jellegzetessége, hogy a polgáriasabb pipatóriumokkal ellentétben nem található meg rajta a pipák szárát megfelelő pozícióban tartó rész, ezzel esztétikusabbá téve a pipa, vagy pipák tárolását. A tárgyalt bútordarab elkészülésénél, tehát kevésbé lehetett fő szempont a reprezentációs cél. A házoromzat látszatát erősíti még a polcok oldallapjait díszítő, a tárgy jellegzetességét adó szív és csillag alakú lyukak, melyek szerelmi szimbólumok.21 Vajon mennyire készülhettek ezek a díszítmények tudatosan? Talán ez a pipázás iránti szeretet művészi megnyilatkozása, vagy csak egyszerűen dekoratív céllal kerültek a pipatartóra? Ezek a kevésbé igényesen kialakított, padláslyuk szerű nyílások nem fűrészeléssel, hanem faragással készültek. A polcok oldallapja és a „háztetőt” összekötő léc szélét egyszerű faragással csipkézte ki az ismeretlen alkotó. Az egyszerű megmunkálás és a sok faragás nyomai hiányos szerszámkészletről tanúskodnak. A pipatartó, tehát minden részletében arra utal, hogy paraszti háztartás számára készült.
Természetesen akadnak ennél sokkal több művészi és esztétikai igénnyel, precízebben elkészített pipatóriumok is, mégis puritán megjelenése hordoz egyfajta mondanivalót. Kifejező tárgyi példája a parasztság polgárosulás iránti vágyának és a nehéz körülmények közt is virágzó díszítőművészeti törekvéseinek.
Kasza Dániel
1TAKÁCS 1954: 210.
2TAKÁCS 1954: 211.
3TAKÁCS 1954: 211.
4TAKÁCS 1954: 212.
5KÓSA 1987: 249.
6KÓSA 1987: 249.
7KKJM Néprajzi Adattár
8KÓSA 1987: 249.
9KÓSA 1987: 248.
10KÓSA 1987: 249.
11KÓSA 1987: 249., K. CSILLÉRY 1987: 247.
12K. CSILLÉRY 1987: 247.
13TAKÁCS 1954: 219.
14K. CSILLÉRY 1987: 247.
1565.1.90. – Leírókarton.
16A pipatartó készítőjéről nem áll rendelkezésünkre adat.
17K. CSILLÉRY 1987: 247.
18GÖNYEY 1940: 24.
19LÜKŐ 1983: 41-42.
20LÜKŐ 1983: 41.
21LÜKŐ 1942: 26-37.
Felhasznált irodalom
GÖNYEY Sándor
1940 Adatok Galgamácsa néprajzához. Néprajzi értesítő. XXXII. 1 – 2. 22 – 51.
TAKÁCS Lajos
1954 „A rendes pipázás privilégiumjai…”. Ethnographia. LXV. 210 – 222.
K. CSILLÉRY Klára
1987 Pipatórium. Szócikk. In ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest:247 – 248.
KÓSA László
1987 Pipázás. Szócikk. In ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest:248 – 250.
LÜKŐ Gábor
1942 A magyar lélek formái. Budapest: Sylvester Rt. 26 – 37.
1982 Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete. Kecskemét: Bács-Kiskun Megyei Művelődési Központ. 41 – 42.
Forrás
KKJM – Néprajzi osztály: 65.1.90. leltári számú pipatartó és leírókartonja.
KKJM Néprajzi adattár