A tánc világnapja – Április 29.

A műtárgyat 1981-ben Sztrinkó István vásárolta a néprajzi gyűjtemény számára Szabadszálláson, Kurdi Sándornétól.

A falvédőket egy-egy adott sablon szerint előre kirajzolva árulták a vásárokon, piacokon vagy boltokban országszerte. A minták és jelenetek tehát nem a hímző lányok és asszonyok szellemi termékei, így a szó szoros értelmében, a falvédők nem épültek be a népművészetbe¹.  A falvédők képi világa jellemzően idilli. Számtalan típusa (sőt altípusa is) ismert melyek konyhai munkákat, szerelmes párokat, tájképeket és csendéletet, szenteket, a házas élet szépségeit, népieskedő „élethelyzeteket” és revizionista zsánerképeket ábrázolnak².  Feliratai általában rímbe szedett szólás-mondások, morális tanácsok, a Házi Áldás, az asszonyi erényeket hangsúlyozó kijelentések, párbeszédek, magyar nóta és sláger részletek. A falvédők német nyelvterületről kerültek át a magyar háztartásokba. A 19. század végén még elegánsabb változatai polgári háztartásokban kaptak helyet, majd igen hamar az első világháború idején kerültek a parasztházakba. Ekkor már jelentős színvonalbeli hanyatlással. Kezdetben nevükhöz híven a meszelt fal védelmére szolgáltak a kemencéken, konyhákban, de rövidesen inkább szobai képként a reprezentációs céljuk vált elsődlegessé³.  Lánytestvérek között a szülők határozták meg ki milyen színnel hímezhet, hiszen így a hozomány elosztása kevesebb gondot okozott⁴.  Ezért is gyakori, hogy az egy háztartásban lévő falvédők is legtöbbször ugyanolyan színűek.

Az itt bemutatott falvédő fehér vászon alapon, kék száröltéssel és lapos öltéssel hímzett. Szegélyét gyári, rózsa mintásra nyomott szalag díszíti. A szegő sérülését fehér foltozással takarta el tulajdonosa. Ez árulkodó jele annak, hogy használója ragaszkodott ahhoz, hogy a tárgy, sérülése után is betöltse a reprezentatív, vagy éppen fal-védő funkcióját. Egyben szép példája a paraszti takarékosságnak is. A szöveg és a képi ábrázolás szorosan összekapcsolódik, hiszen egy közismert műdal-csárdás⁵  kezdősorát olvashatjuk a falvédő tetején, alatta pedig egy szívbe foglalt parasztszoba enteriőrben táncoló gyermekpárt láthatunk. A falvédő látványát uraló, szívvel keretezett táncjelenetet, indaszerű sorminta és matyó hímzésre emlékeztető, stilizált rózsa, virág és levélminták keretezik. Ez a szimmetrikus növényi ornamentika – csak úgy, mint a falvédő egésze – nem kötődik szorosan egyik néprajzi tájegység díszítőművészetéhez sem, ezért is univerzális. A táncoló gyermekek viselete a szüreti felvonulásokról is ismert műmagyar, tehát a viselet is tájegységtől független. A kissé elnagyolt perspektívájú, padlózatos szobabelső, benne a cserepes virággal és egy kancsó borral ábrázolt tulipános láda, valamint a festett hegedűhátú szék, mind a paraszti élet idealizálását szolgáló díszletként értelmezhető.

A teljes viseletbe öltözött gyermekek csárdást táncolnak, melyre a testtartásuk és a falvédő felirata is utal. Szemügyre véve a kislány lábainak helyzetét, a csárdásra jellemző lépések pontos kidolgozását már kevésbé tartotta fontosnak a rajz készítője. A csárdás, új stílusú lépő-forgó társastáncaink egyike, mely szinte az egész magyar nyelvterületen – időbeli fáziseltolódásokkal – megjelent és meghonosodott.⁶  „A csárdás további, egységes jegyeinek a kialakításában jelentős szerepet játszott az új stílusú népdal és tánczene rohamos térhódítása, valamint a lassú csárdás kialakulása.” – írja PESOVÁR Ferenc. Ez a tánc a 19. század elején a nemzeti romantika jegyében született, kifejezetten nemzeti táncteremtő jelleggel, amely táncmesterek közvetítésével vidéken, falvakban is gyorsan terjedt.⁷  Viszonylag egységesen élt a magyar paraszti táncéletben, ám az egyszerű formakincse mellett a régi stílusú táncoknál individuálisabb jellegűvé vált.⁸  Körülbelül száz év alatt társadalmi értelemben és a táncéletben perifériára⁹  szorította a régi stílusú táncokat, vagy azokat idővel már csak lakodalmakban járták.¹⁰  Egyes esetekben még az ugrós jellegű lakodalmi táncokat és azok zenéjét is felváltotta, tehát különböző szokásokhoz is hozzárendelték, valamint rítustáncként (pl.: menyasszonytánc) is használták, kilépve ezzel az általános szórakoztató tánc szerepéből.¹¹  Gyakran illesztették a csárdáshoz a ’magyar’ jelzőt, ami a nemzeti jelleget hangsúlyozta.¹²  Kecskemét környékén a kétlépéses csárdás megjelölésére is használták.¹³  Az új stílusú táncokból kialakult táncrendben¹⁴  közvetlenül a friss csárdás (gyakran csak friss), valamint a Kiskunságban, a Középső- és Alsó Tisza mentén a négyesölés követte.¹⁵  Kísérőzenéi leginkább pontozott ritmusú, 4/4-edes (a frissnél 2/4-edes) ütemű és kontrakíséretű, új stílusú népdalok és népies műdalok.

A falvédő tehát minden elemével az új stílusú népművészetet összegészében igyekszik megjeleníteni, ám végeredményben inkább népieskedő, a folklorizmus jegyeit sugalló polgári termék. Ebből következtethetnénk a „nyers” falvédők alkotóinak hozzá nem értő, étikus vidék-szemléletére, de valószínűbb, hogy éppen ezzel a sehova sem tartozó, mindazonáltal vidám, népies stílussal kívánták a vidéki ember számára befogadhatóvá és szimpatikussá tenni ezen hímezni való textíliákat. Talán éppen ez segítette elő a falvédők XX. századi népszerűségét a falvakban és tanyákon. Érdemes lenne egy kiterjedtebb kutatást végezni azzal kapcsolatosan is, hogy vajon befolyásolhatták-e a falvédők feliratairól megismert szövegek a magyar parasztság zenei ízlését.

Kasza Dániel 

 ¹ K. CSILLÉRY 1987: 12-23.
 ² SINKÓ 1987: 24-52.
 ³ K. CSILLÉRY 1987: 12-23.
 ⁴ Saját gyűjtések.
 ⁵ A betyár kendője c. népszínműből ismert népies műdal. KATONA-SÁROSI 1980: 495.
 ⁶ Martin 1977: 38.
 ⁷ Pesovár 1985: 24; Martin 1977: 43.
 ⁸ Pesovár 1985: 26; Martin 1977: 37.
 ⁹ Pásztorok, cigányok, idősek.
 ¹⁰ Martin 1977: 37.
 ¹¹ Szakácsok tánca, maskarázás, egyéb lakodalmi nem-táncos szokások. Saját gyűjtések; KKJM- Néprajzi Adattár; Martin 1977: 37.
 ¹² Martin 1977: 38-39.
 ¹³ A csárdás másik változatától a Feröer-lépésestől (2-1) megkülönböztetve. Saját gyűjtések; KKJM – Néprajzi Adattár.
 ¹⁴ Verbunk, csárdás, friss csárdás.
 ¹⁵ KKJM – Néprajzi Adattár; Saját gyűjtések.



Szakirodalom

KATONA Imre – SÁROSI Bálint

• 1980    Magyar nóta. Szócikk. In ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. Budapest: 493-495.

K. CSILLÉRY Klára

• 1987    A hímzett konyhai falvédők múltja. In KOVÁCS Ákos (szerk.): Feliratos falvédők. Budapest: Corvina Kiadó. 12-23.

MARTIN György

• 1977    Az új magyar táncstílus jegyei és kialakulása. Ethnographia. LXXXVIII. 31-44.

PESOVÁR Ferenc

• 1985    A csárdás kialakulásának szakaszai és típusai. Ethnographia. XCVI. 17- 29.

SINKÓ Katalin

• 1987    A falvédők képi világa. In KOVÁCS Ákos (szerk.): Feliratos falvédők. Budapest: Corvina Kiadó. 24-52.

Forrás:

KKJM – Néprajzi Adattár
KKJM – Néprajzi Gyűjtemény: 81.2.1. leltári számú Szöveges falvédő és leírókartonja.