Amatőr fotósból Kecskemét fotóművésze

Bajtay Ferenc – mint a 20. századi magyar fotóművészek többsége – lelkes amatőrként kezdte később kiteljesedő fotós karrierjét. Sosem volt klasszikus műteremmel rendelkező fényképész, mindig is a művészetet kereste a fotózásban, önszorgalomból vált képzett fotográfussá, emellett a filmezéssel is foglalkozott. Mint ahogy élete, úgy életműve is elválaszthatatlan Kecskeméttől, szeretett városának 20. századi arcát művészi módon örökítette meg, s ezt az arcot nagyrészt ma is az ő képein keresztül láthatjuk a Kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményébe került életművének segítségével.

1898-ban született Kecskeméten, tisztviselő családban nőtt fel, édesapja id. Bajtay Ferenc városi irodatisztként dolgozott. Fiatal korában tagja volt a cserkészszövetségnek, később is gyakran fotózta a mozgalom mindennapjait. 1917-ben vonult be, az első világháború utolsó két évét tüzér tizedesként harcolta végig. A háború után hivatali állást vállalt, 1928-ban városi adóügyi végrehajtó lett. Polgári állása mellett 1918-tól kezdett el fotózással is foglalkozni, az 1920-as országos fotókiállításon már szerepeltek képei. Később megmutatkozott mozgóképes érdeklődése is, 1928-1929-ben, segédkezett Mátis Kálmán festőnek – szintén amatőr fotós, filmes – „A kiscserkész álma” című korai magyar rajzfilm elkészítésénél, mely Londonban díjat is nyert. 1930-ban a kecskeméti Rádió Egyesület helyi szervezetének főtitkára lett, e szervezet keretében működtek az amatőr fotósok is. 1936-ban a Hírös Hét fesztivál fényképkiállításán több képe is díjat nyert, valamint bemutatta „A barack útja” című 9,5 mm-es filmjét, mely a kecskeméti gyümölcstermesztők munkáját örökítette meg a tavaszi metszéstől az áru vagonokba kerüléséig. Tagja volt az első világháborús veteránok egyesületének, az Országos Frontharcos Szövetségnek, melynek országos rendezvényein is lelkesen részt vett, eljárt nagygyűléseikre, ezen alkalmakkor sem hagyta otthon fényképezőgépét, amiről számos fotója tanúskodik. A II. világháborúban feltehetően tartalékosként vett részt, itt említhető meg, hogy életrajzának még számos pontja homályos, további kutatást igényel. Vélhetőleg emiatt, valamint hivatali állásának köszönhetően 1946-ban B-listára került. Az 1950-es években a FÉNYSZÖV (fényképész szövetkezet) tagja, majd elnöke lett, amelyről 1961-ben így nyilatkozott: „Emlékgyár. Lehet, hogy idézőjelbe téve is túlzás ez a névadás egy kis kollektívának. Az egy évtized alatt megtett utat azonban nagy szám jelzi. A filmregiment elérné a Tisza-partot, ha összeragasztanák, hiszen félmillió felvétel készült itt tíz év alatt.” Emellett tanárként is elkezdett tevékenykedni, az ipari szakiskola fényképész tanulóit oktatta, melyet nyugdíjazása után is folytatott. Az 1958-ban alakult Kecskeméti Fotóklub oszlopos tagja, haláláig elnökhelyettese volt. Ekkortól kezdve képei a klubszervezeten keresztül – túlzás nélkül mondható – bejárták a világot. A kontinensen kívül képei megfordultak Buenos Airesben, a chilei Valparaìsoban, a virginiai Newportban, a kanadai Calgaryban, sőt Ceylonban és Szingapúrban is. Az 1960-as években még aktívan fotózta Kecskemétet, 1967-es nyugalomba vonulásáig. 1975-ben hunyt el.

Bajtay Ferenc általában véve a két világháború közötti magyaros fotóművészet alkotója volt, e művészi forma erősen esztétizáló jellegű, sok vonatkozásban a korábbi piktoralizmust folytatta, de használta az avantgárd újításait, kompozíciós megoldásait. Ez a stílus jellemzően a magyar tájat, a magyar vidéket, falusi életet választotta témájául, annak napsugaras – felhős fényhatásaival dolgozott, de nem szakadt el a zsánerképektől sem. Bajtaynál ehhez kapcsolódik egyfajta városi fotóművészet, mely inkább terekben gondolkozik, szereplői esetlegesek, riportfotó jellegűek, ez kecskeméti képeire nagymértékben jellemző.

Bezsenyi Ádám