Aprók Tánca - CSSP táncház 2022-0134 pályázat
A KKJM Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben immáron négy évtizede, szinte a múzeum megnyitásától kezdve 1983-tól működik az „Aprók tánca” gyermektáncház. A generációváltás ezen hosszú idő alatt akár már kétszeresen is megtörtént, hiszen van aki kezdetekben itt táncolt gyermekként és most már a gyermekét, unokáját hozza el a gyermektáncházba.
A Csoóri Sándor Alap támogatásának segítségével a 2022-23-as évben is a kecskeméti közönség által már megszokott magas színvonalon, kéthetente szombatonként 15 alkalommal tudtuk megrendezni a népszerű gyermektáncházat a Szórakaténusz körtermében.
A táncházak az évkör ünnepeihez igazodva az éppen aktuális népszokásokhoz, jeles napokhoz kötődtek. A programon nemcsak az autentikus magyar néptáncokkal, élő népzenével és jeles napi szokásokkal ismerkedtek meg a gyerekek, de a mondókák, népi játékok, énekek és a kézműves játékkészítés is szerves része volt ezeknek az alkalmaknak.
Az Aprók táncának háziasszonya idén Nagy Erika táncpedagógus volt. Erika elfoglaltsága miatt az utolsó, májusi alkalmat Ecser Fruzsina óvónő, táncpedagógus tartotta. A talpalávalót mint mindig, a Hegedűs Együttes szolgáltatta. A kézműves foglalkozásokat a Szórakaténusz múzeumpedagógusai, Belvaracz Ibolya és Burka Beáta tartották.
Programunk családi esemény, ahol a kisgyermekek testvéreikkel, szüleikkel, nagyszüleikkel, együtt vesznek részt. Az Aprók táncán a gyerekek megismerkednek az évkörhöz kapcsolódó népszokásokkal, ezzel hagyományos népi kultúránk átörökítése is észrevétlenül megtörténik a belenevelődéssel.
Ez a komplex táncházas foglalkozás elősegíti a magyar szellemi kultúra ápolását, átörökítését a következő generációk számára és identitás erősítő hatású. Mindemellett fejleszt, közösséget épít és szórakoztat.
A népdalok, mondókák, az élő népzene fejlesztő és nevelő hatása vitathatatlan, ezen kívül a kézműves foglalkozásokon pedig a finommotorika és kézügyesség fejlesztése mellett a koncentráció, a kitartás, a problémamegoldás is erősíthető, fejleszthető.
Programunkra elsősorban Kecskemétről és környékéről érkeztek az érdeklődők, akiknek nagy része rendszeresen eljár a foglalkozásra. Nagy örömünkre szintén rendszeres látogatóvá vált néhány, a városban élő nemzet (német, angol) családja is a programon.
Köszönjük a Csoóri Sándor Alap támogatását!
#csoorisandoralap