Böjti időszak, a böjti étkezés
A böjtölésről olvashatunk a Szentírásban, ami soha sem öncélú cselekedetet jelöl, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés, valamint az emlékezés kísérőjeként jelenik meg. Bár a Szentírás nem határolja be, később egyes keresztény egyházak kifejezetten előírták a böjtölést és idejét is meghatározták.
Magyarországon a kereszténységgel együtt vezették be azt az egyetemes egyházi előírást, amely elrendelte a nagyböjti időszak absztinenciával (az állati eredetű élelmiszerektől való tartózkodással), valamint a vasárnapok kivételével, valóságos böjttel való (a jóllakás korlátozásával) megtartását.
A 16. század végén a magyar római katolikusoknál e napokon a húsféle, szalonna és szalonnazsír mellett még a tejtermék és tojás fogyasztása is kerülendő volt. A tej és tojás fogyasztásának böjti tilalma alól a 17. század elején kapott Magyarország Rómától felmentést. A húsételtől való nagyböjti absztinencia hivatalosan a 20. század elején rövidült meg lényegesen. 1906-ban a római katolikus egyház a húsételt már csak hamvazószerdán és a nagyböjt három utolsó napján tiltotta, és rövidesen a disznózsír használatának tilalmát is feloldotta. A görög katolikus közösségekben hamvazószerda előtti hétfőn kezdődik a nagyböjti időszak. A hazai protestáns egyházaknál az újkorban nagyböjti absztinenciának nyoma sincs. Ezzel szemben egyik legnagyobb ünnepük a nagypéntek, amit gyakran a katolikusokénál szigorúbb böjttel tartottak meg.
A nagypénteki böjtös étkezés elsősorban nem felekezetenként, hanem tájanként oszlott meg a magyar nyelvterületen. A már említett nagypénteki naphoz kapcsolódtak a böjtös étrendek legszigorúbb és legrégiesebb változatai. A nap folyamán pattogatott kukoricát, a Dél-Alföldön mellette még lepénykenyeret ettek, esetleg kását, tésztát, elsősorban mákos tésztát. A gabonaételeken kívül szokásos élelmiszerek bab, lencse, káposzta (savanyú, olajos), krumpli, gomba és aszalt gyümölcsök.
Sokfelé erjesztett korpaléből (kiszi, keszőce, cibere) készítettek levest. Innen a magyar dramatikus játékok egyikének eredete, Cibere vajda, böjtöt jelképező, valamint Konc király, a farsangra, húsos, zsíros ételekre utaló alakjai, az ő küzdelmüket, jelképes párviadalukat bemutató dramatikus játék.
Jellegzetesebb böjti eledel még a hal, elsősorban sózott-szárított formájában.
A kásaételek az emberiség legnagyobb múltú táplálékai közé tartoznak és leginkább a pásztoremberek étkezésében maradtak meg. Ez volt a legkönnyebben elkészíthető étek. A böjti időszak egyik, szintén jellemző étele. A szláv eredetű kása szóhoz három jelentés kapcsolható: a hántolt, egész gabonaszemek, az ezekből a szemekből darálással, vagy durva őrléssel nyert nyersanyag, illetve az ezekből készült főtt, sűrű étel. Az üstben főtt kásaételek már a honfoglaló magyaroknál is jelen voltak. A középkor végére már kölesből, hajdinából zabból és árpából is készítettek ilyen ételeket. A kukorica a 17. században került be a kásaételek alapanyagai közé, a rizs pedig luxuscikknek számított a 20. századig. A parasztság meleg ételeinek mintegy a negyede vagy akár a fele is kásaféle volt. A kásaételek megnevezésére a kása és a pép szó mellett a 17. századtól már a puliszkát használták, elsősorban Erdélyben.
A kiskunsági pásztorművészet legjellegzetesebb darabjai a változatos formájú kásakavaró kanalak, melyeket úgy formáltak meg, hogy a faragás egyben a felakasztásra szolgáló fül is legyen. A népművészeti kiadványokban közölt darabok is mind kiskunsági vagy kecskeméti eredetűek.
A Kecskeméti Katona József Múzeum e tárgycsoport kiemelkedően szép emlékeit őrzi.
Nagyböjtre, nagyböjti szokásokra vonatkozó szövegválogatás a KKJM Néprajzi Adattár kéziratos gyűjteményének anyagából
Szabadszálláson úgy tartották:
„Nagypénteken, míg a csillag föl nem jött, nem szabad vót zsírosat enni.”
Kiskunmajsai gyűjtések alapján az adatközlők a következőkről számoltak be:
„Nagypénteken még ma is megtartják a böjtöt. Karácsonykor, hamvazószerdán és nagypénteken böjtöltek. Hajas krumplit olajba mártottunk, azt ettük. Pattogatott kukoricát is […] ettünk és savanyú káposztát olajjal. Ez volt egész nap a kosztunk. Nagypénteken hajnalban kimentünk a keresztekhez, körbejártunk. Egész nap kint jártunk a kereszteknél, volt, hogy reggel 6 órára gyüttünk be.”
„Nagyszombaton délelőtt 9 órakor megszólaltak a harangok. Anyánk fütött, sütötte a kalácsot, mink meg mentünk a seprükkel, és körülsöpröttük a lakást, hogy kigyók, békák távozzatok! Délben megebédeltünk, a szüleink azt mondták, hogy mosakodjunk, öltözködjünk fel szépen, s menjünk a feltámadásra.”
„A böjt hamvazószerdán kezdődött el. Olajjal főztek, nem zsírral. Mindent lehetett vele főzni. Böjtben csak csütörtökön lehetett húst enni.”
Marokity Teréz 1967-es bátyai gyűjtése így ír a farsang utáni időszakról:
„Ezzel a nappal megkezdődött a 7 hétig tartó nagyböjt. Ez időszak alatt semmiféle zsírosat nem ettek, csak olajosat, tejfölöset, tejet, vajat, stb. /A leggyakoribb volt – különösen reggelire – az olajos káposzta és a sovány pogácsa. /A nagyböjt első napja a hamvazó szerda volt. Ezen a napon, ami edény létezett a háznál /tányér, fazék stb./ mindent hamuval, lúggal mosogattak el, hogy még véletlenül se legyen valami zsíros. A vöndölöket, amikben a zsírt tartották lezárták, úgy, hogy húsvétig nem használták.
Ezen a napon a gazda szólt a családnak, hogy feküdjenek le egy pár órára aludni /nappal/ mindnyájan sűrűn egymás mellé, mert amilyen sűrűn fekszenek le, olyan sok kéve lesz szintén egymás mellett a nyáron aratáskor.
A nagyböjt többi napján tehát mindenféle téren csend volt a faluban. Megszüntek a mulatságok, mindenki böjtölt, így várták a húsvéti napot.”
Szintén a bátyai gyűjtés szerint:
„A Nagyhéten volt a legszigorúbb böjt. Ezen a héten tényleg csak kenyéren és vízen éltek. Nagyszerdán kezdődtek a különféle szertartások. Litániákra mentek el…”
„…hazaérkezve a miséről elkezdték készíteni az ebédet, ami csak un. loksából állott. A loksa csak lisztből és vízből készült. Összegyúrták a lisztet a vízzel, kicsit megsózták és vékonyra nyújtották. Egy részét megfőzték, amit vagy mákkal, vagy túróval ettek. Másik részét pedig megsütötték ropogósra. Ez volt a másik fogás az ebédnél.”
Szabó Kocsis Zsuzsanna
Felhasznált irodalom
Domanovszky György: Magyar pásztorművészet Budapest, 1944.
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás Budapest, 1983.
Kepéné Bihar Mária – Lendvai Kepe Zoltán – Tivadar Éva: Hetés népi táplálkozása- Hogy ne menjen feledésbe 3. Lendva, 2015.
Madarassy László: Nomád pásztorkodás a kecskeméti pusztaságon Budapest, 1912.
Magyar Néprajzi Lexikon
Magyar Néprajz VII. kötet. Népszokások, néphit, népi vallásosság Budapest, 1990.
Manga János
Nagyböjt. Szócikk. In ORTUTAY Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. 1980, Budapest:684.
Manga János: Magyar pásztorfaragások Budapest, 1972.
Manga János: Pásztorművészet Budapest, 1963.
Sztrinkó István: A kiskunsági népművészet eredetéről és tárgyairól In.: Forrás 1979. 3. szám.
Sztrinkó István (szerk.): Szabó Kálmán válogatott írásai. A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 2. Kecskemét 1986.
KKJM Néprajzi Adattára
KKJM Fotó Adattára
