Halottak napja

„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” 

(Fekete István: Tarka rét; Meglepetés című elbeszélés)

A halál az elmúlás gondolatát ébreszti, s a múló időét. A mulandóság az időt érzékelteti velünk, életünknek ezt az embert meghatározó, mindenkor jelenlevő, de közvetlenül soha meg nem ragadható dimenzióját. A különféle kultúrák különböző időszemléletüknek megfelelően másként és másként szemlélik a mulandóságot, s ennek megfelelően a halált is. Minden nép legrégebbi szokásrétegének része ez.

November 2-a, halottak napja. Évente ismétlődő ünnep. Hagyományőrző katolikus vidékeken magát az egész november hónapot is a halottak hónapjának tartják, amikor is illő a halottakért misét mondani, s róluk a napi élet során is megemlékezni. A halottak napja alkonyattól alkonyatig tart, ezért már a hónap első napjának estéjén szokás felkeresni a sírokat. E nap estéjét általánosan halottak estéjének nevezik. 

A magyar kultúrában a halottak emlékezete részben a keresztény hagyományból ered, másrészt az ősök tiszteletének pogány gyökereiből táplálkozik. Temetkezési és halott engesztelő szokások keverednek a halál utáni állapotról való felfogással. A lezárás és egyben a megújulás időszaka is ez. Ilyen értelemben a halottak napja nem a gyászkultuszhoz, hanem az ősök emlékezetének kultuszához tartozik.

„A megholtak iránti kegyelet legvégső gyökérszálai is a vallásos érzés azon legmélyebb rétegébe nyúlnak le, ahol minden metafizikai sejtés és sóvárgás a maga őseredeti, fejletlen állapotában még alig egyéb, mint a hazajáró lelkek ki nem engesztelt haragjától való félelem. Erre vall a legtöbb temetkezési és egyéb halott-tisztelési szertartás…” (Katona Lajos)

Napokkal, hetekkel előbb, ahogyan az őszi betakarítási munkák engedik, megindul a készülődés a holtak ünnepére. Rendbe teszik a temetőket, elégetik a gazt. A családok felkeresik hozzátartozóik sírjait, helyreállítják a hantokat, letisztítják azokat. Odahaza koszorúkat szereznek be, mécseseket készítenek, vagy gyertyákat vásárolnak. A krizantém a halottak szimbolikus virága. Ennek részben az az oka, hogy november elején virágzik megszámlálhatatlan változatban, másrészt a krizantémot a hosszú élet virágaként tartja számon a virágszimbolika és a néphit. Így ez a valóban jelképezi az elhunytak iránt érzett tiszteletet és azt, hogy emlékük örökké velünk marad.

Szabó Kocsis Zsuzsanna 

• Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium II.; Szent István Társulat Budapest, 1977. 
• Dömötör Tekla: Magyar népszokások; Corvina Kiadó Budapest, 1977.
• Katona Lajos: Folklór-kalendárium; Gondolat Budapest, 1982. 
• Kunt Ernő: Az utolsó átváltozás - A magyar parasztság halálképe; Neumann Kht. Budapest, 2005. https://mek.oszk.hu/04800/04830/html/
• Magyar néprajz VII. – Népszokás, néphit, népi vallásosság
• KKJM Fotó Adattár