Halottak napja - Archaikus népi imádságok

Én lefekszem én ágyamba
Testi lelki koporsómba
Föltekintek a magas égbe
Kívül aranyos
Belül irgalmas
Benne látom szép Szűz Máriát
Szent térdén térdepel
Szent könyökin könyököl
Szent könyvét forgatja
Szent oltárát olvassa
S midőn három véres könnyet ejték
Aki ezt az imádságot
Este reggel elmondja
Megmenekül hét halálos bűntől
Ó én Uram Teremtőm
Aki engem teremtett
Szent lelkeddel megváltottál
Szent véreddel megszenteltél
Fogadj hozzád Úristen
Ez időnek korában
Nyiss kaput angyal
Nyújtsd kezed Mária
Hogy bemehessünk
Jézus Krisztus szent színe látására
Beteg a test, kész a lélek
És készen várja
A názáreti Jézus Krisztus.
Ámen

KKJM Néprajzi Adattár, 69.65. 1965, Bátya

Az archaikus népi imádság – apokrif népi imádság, népi imádság – vallásos tárgyú, szájhagyományozással terjedő népköltészeti műfaj. Szakrális témájú szövegek, amelyek nem hangzottak el a mindennapi hivatalos egyházi szertartások során, mégis szerves részei voltak – egyes területeken egészen napjainkig részét képezik – az egyén vallásgyakorlatának. Egyes szövegváltozatok naponta, adott napszakban (jellemzően este, lefekvéskor vagy reggel, ébredés után), a hét egy meghatározott napján, esetleg kifejezetten ünnepi alkalmakon vagy konkrét élethelyzetben (haldokló mellett, veszély esetén) hangzottak el.

Az archaikus jelző a szövegek középkori vagy annál is előbbi keletkezési idejére utal. Apokrif, mert az egyház által el nem ismert, bizonyos területeken és időszakokban egyenesen tiltott imádságok, amelyek motívumviláguk egyes részleteiben, de akár tartalmukban, témájukban is ellenkezhettek a keresztény tanításokkal. „Mondjuk meg rögtön, hogy nem közönséges egyházi imákról van szó, hanem olyan szövegekről, amelyek a vallásos lélekben is illegálisan, papok tudta és az egyház áldása nélkül éltek az emberek között” – írja Bori Imre (Bori 1975). A népi megnevezés a hordozó réteget jelöli: a parasztság – tehát a nép – körében terjedő, szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára hagyományozódó szövegekről beszélünk. Az imádság az ember számára a transzcendenssel, a természetfelettivel, Istennel való kapcsolattartás eszköze. Ortutay Gyula megfogalmazásában „[…] egyéni könyörgő kéznyújtás […], védekezés, a kísértő gonosz, veszedelem elhárítása is, de kollektív könyörgés is, kollektív társadalmi vallomás” (Erdélyi 1976:8). Tehát az Istennel való kommunikáció legőszintébb, legbensőségesebb, legtermészetesebb módja, amelyet a hívő ember rendszeresen gyakorol, akár egyénileg, akár közösségben.

A honfoglaló magyarság kereszténységgel való találkozásai, majd a keresztény Magyar Királyság létrejötte és a 20. század közötti időszakban a népi vallásgyakorlatot sokrétű hatás érte, illetve szerves változásokon ment keresztül, megannyi történeti réteg rakódott rá (Bartha 1998: 487). Ugyanez jellemzi a népi vallásosság körén belül az archaikus népi imádságokat is, nem tudunk tehát konkrét keletkezési időt, szűkített időintervallumot sem hozzákapcsolni. Korukra, keletkezésükre, egyes történeti rétegeikre vonatkozóan csupán a szövegek bizonyos elemei nyújthatnak támpontot. Alapvető jellemzőjük tehát a folklór sajátos törvényszerűsége, a történeti egymásmellettiség, melynek következtében ezek az imák – bár lényegi vonásaikat megőrizték – több történeti korszakot hordoznak, építenek magukba.

A legtöbb kutató egyetért abban, hogy a szövegekből kitetsző világkép, bizonyos nyelvi fordulatok és helyenként a szövegformálás jellemzői egyaránt a középkor időszakába utalják vissza a nyelvezet, szövegformálás alapján egészen a középkor időszakában gyökerezhet. Az egész korszakra jellemző egyfajta szinkretizmus: a középkor emberének gondolkodásában mindenfajta ellentmondás-érzés nélkül együttesen jelent meg a keresztény vallás és a kereszténységet megelőző, pogány magyar hitvilág. Ebből következik, hogy miként az egyén világképét is együtt alakítják, az imádságokban is elválaszthatatlanok a hivatalos egyházi tanok, a néphit és a racionális tudás. „Benne volt ebben az egyszerű – népies – gondolkodásnak következetessége, erősítették a múlt babonás hagyományai s tenyészett úton-útfélen.  Kétségkívül a codexek imádságai részben a költészet határának egyik-másik részébe nyúlnak vissza. Népies és egyházi szellem kisebb-nagyobb mértékben hatott rájok” – írja Horváth Cyrill a népi imádságokról (Horváth 1895). Megfigyelhető, hogy a szövegek főként középkorhoz kötődő nyelvezete egy sokkal ősibb, régebbi világértelmezést fejez ki. Tulajdonképpen lehetetlen egyenes határmezsgyét húzni a régi pogány hagyományok, a kereszténység és az újabb kori fejlemények között.

A néphagyomány által megőrzött szövegeknek közös előképei vannak a középkor írott irodalmában. A szövegekben felsejlenek a latin nyelvű himnuszköltészet folklorizálódott – akár szó szerint fordított – emlékei, az egyházi liturgia egyes részletei, de egyértelműen kimutathatóak a középkori passióköltészet műfajának hatásai is.

A kereszténység előtti – csupán közvetetten ismert – hitvilág emlékei többek között az imádságok szövegében megjelenő archetipikus jelképekben, mint az égitestek vagy a világfa (több esetben jelentésében összefonódva a kereszténység krisztusi keresztfájával) fedezhetők fel, de a múlt század végi kutatás ebbe a körbe sorolta a szövegekben megjelenő Szűz Mária, esetenként Szent Anna személyével összeolvadó Boldogasszony-alakot is. A legszorosabb kapcsolatot a honfoglaló magyarságnak tulajdonított táltos-hittel talán a ráolvasó imádságok mutatják. A ráolvasó imádságok nonverbális (nem szóbeli) elemei – például a vihar elhárítása a balta meglengetésével – feltehetően szintén a pogány vallás és hiedelemvilág maradványai.

Szintén az ősmagyar pogány hit világképét jeleníti meg többek között az „Ég szülte földet…” kezdetű imának a világ teremtésére adott magyarázata. Az Erdélyi Zsuzsanna által kozmikus genezis motívumnak (Erdélyi 1976) nevezett elem feltételezhetően ősi kozmogóniai-totemisztikus-samanisztikus maradvány (Erdélyi 1988).

Érdekesség, hogy a magyar nyelvű archaikus népi imádságok rokonságot mutatnak más európai és szláv népek azonos műfajú szövegeivel (román kolindák, orosz varázsszövegek).

A Kecskeméti Katona József Múzeum Néprajzi Adattárából kiválasztott esti imádságot Fehér Zoltán 1965-ben gyűjtötte a Bács-Kiskun vármegyei Bátyán. A szöveg egyes elemeinek különböző változatai a Kárpát-medence több néprajzi tájegységén is fellelhetőek, Én lefekszem én ágyamba… kezdőmotívuma az archaikus népi estéli imádságok egyik leggyakoribb motívuma. A fenti szöveg a hívő ember mindennapi gyarlóságának megvallása, egyben bűnbocsánatért való könyörgés, illetve a keresztény túlvilágkép Mennyországába való bejutásért szóló őszinte ima.

Honti Dorka

Felhasznált irodalom:
Alszeghy Zoltán: Vádlottak padján In: Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Budapest 1991, 13-28.
Bálint Sándor: Népünk imádságai. Regnum Egyháztörténeti Évkönyv II. 1937.
Bálint Sándor: A hagyomány szolgálatában. Összegyűjtött dolgozatok. Budapest 1981.
Bartha Elek: Néphit és népi vallásosság. In: Voight Vilmos (szerk.): A magyar folklór. Budapest 1998, 470-504.
Bori Imre: A népi imádságokról. Szabadversek a szó modern értelmében. In: Magyar Szó 18 (1975), 13.
Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága. Corvina 1981.
Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Magvető 1976.
Erdélyi Zsuzsanna: Archaikus népi imádságok. In: Palády-Kovács Attila (szerk.): Magyar Néprajz V. Budapest 1988.
Erdélyi Zsuzsanna: Az archaikus népi imádságzáradékok történeti kérdései. In: Erdélyi Zsuzsanna (szerk.): Boldogasszony ága. Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Budapest 1991, 51-142.
Erdélyi Zsuzsanna: Aki ezt az imádságot.… Élő passiók. Pozsony 2001.
Fettich Nándor 1971. Vallásos jellegű varázs-szövegek a magyar néphitben. Ethnographia. LXXXII (1971), 44–69.
Kész Margit: „Foly a szent vére, szomorkodik szent lelke, hervad szent színe”. Archaikus népi imádságok Kárpátalján. Együtt 18/5 (2016), 71-83.
Lovász Irén: „Ez hasznos!” – Máig élő gyimesi népi imádságok és gyógyító „mondások”. Imák a népi és a populáris kultúrában. Frauhammer Krisztina – Horváth Sándor – Landgraf Ildikó (szerk.): Tanulmányok Erdélyi Zsuzsanna születésének 100. évfordulója alkalmából. Budapest 2021, 63–82.
Lovász Irén: „Szent szó, szent beszéd…” Az archaikus népi imádságok megértéséhez. Vigilia 56/6 (1991), 335-336.
Lovász Irén: Az imádkozásról In: Barna G. (szerk.): „Nyisd meg, Uram, szent ajtódat”. Budapest 2001, 3-26.
Polner Zoltán: Isten zsámolyánál. Népi vallásos költészet. Szeged 2000.
Tánczos Vilmos: Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus népi imádságok. Csíkszereda 1995.
Tánczos Vilmos: Nyiss kaput, angyal! Moldvai csángó népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér. Budapest 2001.
Magyar Katolikus Lexikon: Archaikus népi imádságok (utolsó megtekintés: 2023. 10.31.) http://lexikon.katolikus.hu/A/archaikus%20n%C3%A9pi%20im%C3%A1ds%C3%A1gok.html