Kiemelt / Cifrapalota
Kántorkoncert
Immár hagyomány, hogy az őszi nagyünnepek alkalmával, mely a zsidó újévvel, ros hásánával indul Magyarországra látogat a neves izraeli kántorkórus, a Zorger. Az Szentföldről érkező tradicionális énekegyüttes tagjai a zsidók számára legjelesebb időszakban csatlakoznak a hazai közösséghez, hogy egyedülálló orgánumukkal tegyék igazán felemelővé e kiemelkedő napok liturgikus alkalmait.
A kántoregyüttes első alkalommal lép fel Kecskeméten, a magyar szecesszió egyik legkiemelkedőbb szépségű épületében, a Cifrapalota Pávás termében, hogy ízelítőt nyújtsanak a következő időszakban a zsinagógák falai közt felcsendülő szakrális harmóniákból és ősi dallamokból.
Fellépésük azok számára is nagy élményt ígér, akik kevésbé járatosak a zsidó liturgia világában, hisz előadásuk, ismeretterjesztő magyarázatokkal kísérve mindenki számára képes lesz jóval többet nyújtani puszta zenei élménynél.
Kivételes lehetőség az Izraelből érkező kántorkórus előadása nem csak a „bennfentesek” számára, de mindazoknak is, akik a legautentikusabb előadásban ismerkednének meg a zsidó vallás zenekultúrájával és nyernének betekintést a legjelentősebb ünnepek menetébe, tapasztalnák meg azok egyedülálló hangulatát.
Előadó: Zorger (izraeli kántorkórus)
Időpont: 09.18. 18:00
Helyszín: Cifrapalota Pávás Terme (6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.)
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztráció ide kattintva.