Katona József és a történeti dráma

Katona József: Bánk bán. Ez a cím az, amiről a drámaíró Katonát országszerte ismerik, ez az, ami az iskolai évekből és a színházból emlékezetünkbe vésődött.

A maga korában, a 19. század elején a színpadi dráma gyakran történeti jelleggel bírt, nem csoda, hogy szerzőnk is ebben jeleskedett. Katona Józsefet irodalmi pályáján egyértelműen két dolog indította el: a gyermekkorból származó olthatatlan érdeklődés a történelem, és pesti éveiben kicsírázott friss szenvedély a színház világa iránt. Pesten töltött ideje alatt sokat „búvárkodott” az egyetemi könyvtárban, eközben 1811-ben már négy darabot is fordított – jó némettudásának köszönhetően – a pesti magyar színtársulatnak.

1813 fordulópont Katona művészetében, innentől kezdve szinte minden fordítása és önálló alkotása történelmi témájú, a 22 éves fiatalemberben a korábbi históriai érdeklődés a drámairodalom megtermékenyítő talaján szökkent szárba, drámái alapos történeti kutatásra épülnek. Szerencsésen találkozott a kor történelmi darabok iránti orientációja Katona saját intenciójával.

Ahogy 1821-ben megfogalmazta írói ars dramaticáját: „Ez nem história, hol az érzéketlen toll beszél: ez én magam vagyok, én, a XIII. században élő hatalmas Bánk, kinek tenyerére koronák tétettek le”.  Ez a fajta élő, megszemélyesítő történelemszemlélet Katona sajátja, lényéből fakadó nézőpontja, ő a megtörtént valóságot akarta ábrázolni, rekonstruálni a maga egykor létezett valóságában.

A „történelmi drámák írása számára voltaképpen az igazi, a historikusok történelménél is hitelesebb történelemírását jelenti.” – fogalmazta meg Bíró Ferenc.