„Párta, párta, búra való párta…”

2024 februárjában a Kodály Intézet felújításához kapcsolódó munkálatok (melyek régészeti eredményeiről, több között, a Hírös Histórák 2023. évi nyári számában is beszámoltunk, >>link<<) újabb szakasza „kitelepült” az egykori kolostor falain kívülre, a Kéttemplom közbe. Az elmúlt hetekben nyitott árok közvetlenül az intézet északkeleti fala mentén futott a bejárathoz vezető „híd” és a Barátok templomának szentélye között. A kutatott terület igen kicsi, mintegy 15 m² nagyságú volt, ennek ellenére igen fontos eredmények, történetek birtokába kerültünk.

A helyszín régészetileg már ismert volt, itt helyezkedett el – a mai Romkert területén, a templom előtti Kálváriától, egészen a Kodály Intézet bejáratáig - egykor a középkori és kora újkori Kecskemét egyik legrégibb temetője a 14. század második felétől egészen 1778-ig. Ekkor Mária Terézia rendeleti úton szüntette meg a városon belüli temetkezéseket és jelöltette ki az új sírmezőket a városok határain kívül.

Összesen 18 db egyértelműen elkülöníthető elhunyt teljes vagy részleges vázát tártuk fel több szinten, ezeken kívül jelentős mennyiségű szórvány embercsontot gyűjtöttünk fel és dokumentáltunk. A nagyfokú bolygatás több okra vezethető vissza. Egyrészt a zsúfolt városi temetők sajátossága az évszázadokon keresztül tartó rátemetkezés, mely során már a saját korszakukban bolygatták a sírokat. Másrészt pusztítást okozott a 18. század elején felépült kolostor északkeleti fala is, ekkor nem exhumálták az elhunytakat. Harmadrészt meg kell említenünk a legújabb kort is, a különböző építkezésekhez, közmű-fektetésekhez kapcsolódó földmunkákat, melyek szintén bolygattak, pusztítottak sírokat.

 A temetkezési szokásokról összefoglalóan a következőket lehet elmondani: majdnem minden esetben dokumentáltunk deszkakoporsóra utaló nyomokat, konkrét famaradványok, illetve koporsószegek formájában. A vázak tájolása egységes, DNy-ÉK irányú volt, megegyezett a Barátok temploma tájolásával. Túlnyomó többségben csecsemők-gyermekek maradványait találtuk meg, ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a temető felsőbb rétegeit kutattuk, a fiatalokat az eddigi tapasztalatok alapján magasabbra temették.

A feltárt sírok közül egyet, a 184-es számot viselő csecsemő temetkezését emelném ki. A mellkasi tájéktól lefele elpusztult kislány sírja igen magasan, a jelenlegi járószinttől mintegy 70 cm mélységben feküdt, szinte közvetlenül a templom szentélye mellett. Rövid élete ellenére igen nagy szeretettel vehette körül a családja, hiszen a fejére egy igen díszes, bronzspirállal kivarrt gyöngyös pártát helyeztek a temetéskor. Elsődleges viselettörténeti elemzések alapján ezt a típusú fejéket a 17. században használták – a szakvéleményért köszönet illeti Zay Orsolyát, az egri Dobó István Vármúzeum régészét -.

A szakszerű feltárás és dokumentálás után a koponya és a párta egyben, in situ lett kiemelve és konzerválva, lehetőséget teremtve ezzel, hogy az egykor élt kislány pártája egy restaurátor műhelyében nyerje vissza eredeti szépségét.

Fazekas András Kristóf
régész muzeológus